Kilőtt a forint a friss amerikai inflációs adat láttán: kirántották a talajt a dollár alól, felbolydult a devizapiac
A várt 3,1 százalék helyett 3,0 százalékkal emelkedtek Amerikában a fogyasztói árak szeptemberben, ezzel ugyan az augusztusi 2,9 százalékot felülmúlta a pénzromlás üteme, de nem érte el a piacon várt szintet. A havi alapú áremelkedés 0,3 százalékon állt meg, szintén alulmúlva a piaci konszenzust, mely 0,4 százalékos emelkedésről szólt – csakúgy, mint az augusztusi CPI inflációs tényadat.

Itt a friss amerikai inflációs adat: reagál a dollár és forint
A maginflációs mutató még érdekesebben alakult: a 3,1 százalékos augusztusi adatot egy ugyanilyen áremelkedésről szóló várakozás követte az ősz első hónapjára, a tényadat azonban ez alatt, 3,0 százalékon futott be, a tágabb kosarú mutatóval megegyezően. Havi alapon a maginfláció 0,2 százalékos volt, szemben a 0,3 százalékos várakozással.
Ez a két adat együttesen mindenféleképpen arra mutat, hogy az árnyomás nem olyan jelentős Amerikában, mint azt a piac és az elemzők gondolják, ennek pedig nyomban meglett a hatása a devizapiacon is. A DXY dollárindex 0,2 százalékot esett percek leforgása alatt,
a forint pedig több mint egy egész egységet javított a dollár ellenében, 335,4-ről 334,0-ig korrigált a kereszt.
A forint az euróval szemben is erősödni tudott a számok láttán, a közös deviza egységéért csak 389,2 forintot kell fizetni, szemben a 390,0 környéki reggeli árfolyammal. Igaz, a hazai deviza a nap eddigi részében is pluszban jár már az euró ellenében, így a friss hír hatása ezen a fronton nem tekinthető olyan jelentősnek, mint a zöldhasú ellenében.
Egyre egyenesebb az út a Fed előtt a két idei kamatvágás felé
A friss amerikai inflációs adat azért okozott jelentős mozgásokat a piacon, mert arra enged következtetni, a Fed előtt tágabbra nyílhat az út egy újabb kamatcsökkentés előtt, ami kivágja a dollár alól az eddig relatíve magasan ragadó kamattámaszát, csökkentve vonzerejét, így értékét is.
A határidős jegyzések alapján a piac már szinte teljesen biztos abban (98,9 százalékos esély), hogy a Fed a következő, jövő heti ülésén 25 bázispontot nyes a kamatokon a világ legnagyobb gazdaságában – igaz, ez a friss számok előtt sem volt kérdéses már –, az opciók ugyanakkor azt is biztosra veszik, hogy ezt a vágást egy újabb enyhítés követi még az idén, azaz Jerome Powellék az idei utolsó, december 10-i ülésükön is tovább lazítják majd a monetáris béklyót. Ennek a forgatókönyvnek 98,5 százalék a valószínűsége az opciós piacon.
A dollár számára a lendületes kamatcsökkentési dömping nem jó hír,
hiszen az amerikai deviza szédületesen rossz formában van az idén, a forint ellenében 15 százalék feletti leértékelődésnél jár 2025-ben, az euróval szemben pedig 12,4 százalékos a lejtmenet, és ezt a szakadást egy relatíve magas (az EKB kamatához mérten főleg) kamattámasz mellett érte el az amerikai deviza.
Nagy kérdés, hogy mi lesz az árfolyammal, ha a Fed tényleg folytatja a kamatvágásokat, ugyanakkor arra is érdemes lesz figyelni, hogy az amerikai jegybank feje mit mond a gazdaság és az infláció kilátásairól a kamatdöntést követő beszédében – a dollárnak ugyanis akár csak egy-egy erősebb galamb megjegyzés újabb pofont jelenthet.
A tőzsde örül a friss inflációs adatnak
A friss számok közzétételét követően az amerikai tőzsde határidős, pénteki nyitás előtti indexei mind pluszban jártak, a legnagyobb lendületet minden jel szerint a kamatokra leginkább érzékeny vállalatokat tömörítő kisrészvények Russell 2000 indexe kapta, mely 1,3 százalékos emelkedésben kezdheti majd a pénteki kereskedést.
- A Dow Jones 0,4,
- az S&P 0,6,
- a Nasdaq pedig 0,8 százalékos
nyerőben rajtolhat.



