BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az ideiglenesen dolgozó ugyanannyi fizetést kaphat, mint a vezérigazgató!

Nem kizárt, hogy alkotmánysértő a munkaerő-kölcsönzésről szóló, januárban életbe lépett új szabályzó. A cégek fontolgatják is, hogy az Alkotmánybírósághoz fordulnak. Hamarosan már két vállalkozásokból álló szervezet lobbizik a rugalmasabb szabályozásért.

Több hazai vállalat tervezi, hogy az Alkotmánybírósághoz fordul a munkaerő-kölcsönzés januártól életbe lépett módosításai miatt – értesült a Világgazdaság. Nem tart kizártnak allkotmánysértést Csaposs Noémi, a Személyzeti Tanácsadók Magyarországi Szövetségének (SZTMSZ) alelnöke sem, aki szerint az egyenlő munkáért egyenlő bért elve nem veszi figyelembe, hogy a cégek épp a javadalmazással, az eltérő juttatásokkal honorálják a régi dolgozók lojalitását. Aggályos az is, hogy a törvény kimondja, ha a kölcsönzés határozott időre szól és a folyamatos munkavégzés két éve tart, akkor a természetbeni juttatások is megilletik a kölcsönmunkást. Ugyanez a helyzet akkor is, ha határozatlan időre szól ugyan a kölcsönzés, ám a folyamatos munkavégzés ideje az egy évet meghaladja. A természetbeni juttatások mértékét több cég nem köti a hierarchia szintjéhez, olyan munkahely is van, ahol a fél éve ott dolgozó kölcsönmunkás ugyanolyan mértékű juttatásra jogosult, mint például a vezérigazgató. Problémás továbbá, hogy a törvény nem hagyott felkészülési időt a változások bevezetésére.
A rendelkezés nem a fizikai, hanem főleg a szellemi munkakörben dolgozó kölcsönzötteknek kedvez majd, mivel a Foglalkoztatási Hivatal adatai szerint ők – határozatlan idejű szerződéssel – átlagosan 6,5 hónapnál is többet dolgoztak 2004-ben. Ugyanakkor a fizikai és a szellemi kölcsönmunkások átlagos munkaidőtartama csak 110 nap volt határozatlan idejű kontraktussal, illetve 93 nap határozott szerződéssel. A kölcsönzési idő várhatóan az idén tovább nő – a tendencia ugyanis ezt mutatja, hiszen 2002 óta folyamatosan emelkedik, sőt a kölcsöndolgozók száma is több mint háromszorosára emelkedett azóta, tavaly már meghaladta az 52 ezret. Továbbra is a feldolgozóiparban talál üres álláshelyre a legtöbb kölcsönzött.
Az SZTMSZ mellett hamarosan újabb szervezet őrködik a munkaerő-kölcsönzés intézménye felett. Kifejezetten lobbizási szándékkal két héten belül megalakul a Kölcsönbeadók és Kölcsönbevevők Szövetsége – tájékoztatta lapunkat Küzmös László. A Getwork Hungary Kft. szakmai igazgatója elmondta: az alapító vállalatok és szervezetek szintén elégedetlenek a jelenlegi törvényi szabályozással. Nincs kifogásuk az ellen, hogy a jogszabály számos szigorítást tartalmaz – így például feketemunka esetén a kölcsönvevő büntethetőségét –, ám az azonos juttatásokon kívül azt is kifogásolják, hogy fél éven belül elbocsátott dolgozót nem kölcsönözhet vissza a vállalat. A szervezet többek között azért kíván lobbizni, hogy a munkaerő-kölcsönzést mint az álláspiac rugalmasságát növelő foglalkoztatási formát támogató jogszabályi környezet jöjjön létre.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.