Hároméves csúcsára jutott februárban a GKI-Wallis konjunktúraindexe. A mostani kiemelkedő eredmény a fogyasztói várakozások jelentős javulásának köszönhető, derül ki az adatokból. Az üzleti bizalmi index ugyanis – amely a fogyasztói bizalmi mutatóval közösen adja a konjunktúraindexet – közel fél éve stagnál.
A fogyasztói optimizmus július óta látványos ütemben nő, így elérte a 2002-es, megelőző választási évi kedvező értéket. Csakúgy, mint saját pénzügyi helyzetüket, az ország gazdasági helyzetét is érezhetően jobbnak ítélték a fogyasztók, és a következő tizenkét hónapban jelentős javulásra számítanak. Az inflációs várakozások lényegében változatlanok, a munkanélküliség terén pedig javulásra számítanak. Ugyanakkor érezhető áremelkedéssel számolnak a következő tizenkét hónapot illetően a fogyasztók. A megtakarításra kedvező alkalmat látók aránya emelkedett.
Lényegében mind a hét magyarországi régióban kedvező változások figyelhetők meg, legkiemelkedőbb mértékben a Dél-Alföldön és Dél-Dunántúlon. Az üzleti bizalmi index ugyanakkor május óta változatlan. Az ipari várakozások megegyeznek a decemberi csúcsértékkel.
A kereskedelemben a válaszadók a januárinál jobb üzletmenetről számoltak be, a várható üzleti lehetőségeket illetően viszont csökkentek a várakozások. Az építőiparban a rendelésállomány megítélése romlott. Így összességében a magyar gazdaság helyzetére vonatkozó várakozások az iparban és a kereskedelemben javultak, az építőiparban romlottak.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.