Egyenletesen fejlődő gazdaság
Az előző évhez viszonyított halvány visszaesést elsősorban a mezőgazdaság számlájára írhatjuk, a 2004-es rekorderedmény túl magas bázisnak bizonyult. Igaz, ha kilépünk az éves volumenindexek bűvköréből, azt is láthatjuk, hogy az agrárszektor még tavaly is bő húsz százalékkal jobban teljesített, mint 2003-ban, vagyis az uniós csatlakozás bizonyára tartósan magasabb kibocsátásra ösztönzi a termelőket. Az ipar az első negyedévi gyengélkedés után magára talált, és végül a nemzetgazdasági átlag feletti teljesítménynövekedésre volt képes. Termelési oldalról vizsgálódva az egyik jelentős húzóerőt az év elején még a sokak által féltett építőipar jelentette. Az ágazat elsősorban az autópálya-építésekből profitált, de nem omlott össze a lakásépítési piac sem, sőt Budapesten tovább pörgött a konjunktúra. A szolgáltatási ágazatok egyenletes, négyszázalékos körüli lendületéből csak két terület lóg ki: a szállítás felfelé, az állami szolgáltatások lefelé. A felhasználási oldalt tekintve egészséges szerkezetű, exportvezérelt a növekedés: a fogyasztás lendülete nem haladja meg a GDP bővülését, a kivitel volumene két számjegyű ütemben emelkedik.
Összességében a beruházások sem alakultak rosszul, ugyanakkor elbizonytalanító az utolsó negyedév gyenge eredménye: az előző negyedévhez képest tíz százalékkal zsugorodott a bruttó állóeszköz-felhalmozás.
A növekedési kilátásokkal kapcsolatban érdekes kérdés, hogy mennyiben befolyásolja majd, ha az állam nem von be évi 1500 milliárd forintnyi külföldi forrást eladósodás formájában. A kiigazításnak a választások után el kell kezdődnie, ez egy negatív keresleti hatást jelent majd. A közgazdászok rövid távon még a változás irányát illetően is bizonytalanok, általában az a vélekedés, hogy kezdetben akár jelentős lendületvesztést is okozhat egy konszolidáció, ám a hosszú távú kibocsátás fegyelmezett költségvetés mellett javulhat.
Erre szükség is lenne, hiszen a régióban a magyar GDP-növekedés alacsonynak számít. Már nem csupán a balti országok dinamikusabbak, de a cseh és a szlovák gazdaság is látványosan jobban muzsikál.


