Elkészült a kalauz
Az országos csökkenés ellenére Budapesten nőtt a lakásépítési kedv; tavaly mintegy 14 ezer otthon épült fel, 2006-ban pedig már több mint 15 ezer építési engedélyt adtak ki – hangzott el a társasházi közös képviselők fórumával egybekötött tájékoztatón, amelyet kilencedik alkalommal rendeztek most meg. Ebből az alkalomból elkészült a Közös képviselők kalauza, ez áttekintést nyújt a közel 16 ezer budapesti közös képviselő számára a közüzemi vállalatok tevékenységéről, a társasházakat érintő legfontosabb jogszabályokról, felújítási lehetőségekről, aktuális pályázatokról. Ma már lehetőség van arra, hogy a védett épületeket önkormányzati segítséggel közösen újíthassák fel a lakók és a tulajdonosok. A legfontosabb támogatási forma a városrehabilitációs program. A keret egy része a társasházak felújítására, a többi a kijelölt rehabilitációs akcióterületeken való épületfelújításra, lakáspótlásra, közterület-felújításra szolgál. (VG)


