BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Euro 6-os motor a láthatáron

Az unió versenyképességi tanácsa ma vitatja meg a gépjárművek szennyezőanyag-kibocsátási normáinak szigorítására vonatkozó javaslatot, amelyről a múlt héten a környezetvédelmi miniszterek egyeztettek. Az Európai Bizottság által decemberben előterjesztett javaslat szerint az Euro 5-ös dízelmotorok által kibocsátott szemcsés szennyezés mértékét a mostanihoz képest 80, a nitrogén-oxidokét 20 százalékkal kellene mérsékelniük a személygépkocsik és kisteherautók gyártóinak.

A benzinüzemű motoroknál a nitrogén-oxidokra 20, a szén-dioxidra és szén-monoxidra pedig 25 százalékos csökkentést írna elő Brüsszel. A környezetvédelmi miniszterek többsége az EU által javasoltnál tovább menne a szigorítás útján. A tanácsülésen Francia-, Olasz- és Csehország kivételével úgy foglaltak állást, hogy az Euro 5-ös után az Euro 6-os kategóriát is be kellene vezetni, még szigorúbb emissziós határértékekkel. Ez az iparágnak is előnyös lenne, hiszen hosszabb távra tervezhetnék a fejlesztéseket – hangoztatta a soros elnökséget adó Ausztria környezetvédelmi minisztere, Josef Proell. Reményei szerint júniusban megszülethet az ügyben a végső politikai egyezség. Ha ez megvalósul, és a huszonötök mellett az Európai Parlament is egyezségre jut az ügyben, akkor 2008 közepén léphetne életbe az új rendszer. A szigorúbb kibocsátási határok egyébként nemcsak az unióban gyártott, hanem az importált gépjárművekre is vonatkoznának, tehát az amerikai és távol-keleti gyártók is kénytelenek lennének követni az európaiak által megvalósított fejlesztéseket.

Nem valószínű, hogy a személygépkocsik fogyasztói ára emelkedne az új károsanyag-kibocsátási normák bevezetése miatt, hiszen az autóipart a stagnáló kereslet és a kihasználatlan kapacitások miatt gyilkos verseny jellemzi – mondta lapunknak a Gépjármű-márkakereskedők Országos Szövetségének elnöke, Gablini Gábor. A teherjárműpiacon azonban sokkal kevesebb gyártó versenyez, így ott a márkák nem fogják lenyelni az új motorok magasabb árát. Október elsejétől már csak az Euro 4, illetve Euro 5-ös motorok állíthatók forgalomba az unióban. Az Euro 4-es motorokkal ellátott járművek azonban 5-7 ezer, a csak 2009-től kötelezővé tett Euro 5-ösök pedig 10 ezer euróval kerülnek többe. Emiatt úgy tűnik, sok vállalat előre hozza vásárlásait: manapság jórészt Euro 3-as motorral szerelt kamionokat rendelnek a szállítmányozó cégek.


Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.