BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Francia tüntetés, német sztrájk

A franciaországi munkaügyi konfliktus rendezésének esélyeit rontja, hogy Nicolas Sarkozy belügyminiszter – Dominique de Villepin kormányfővel szembefordulva – a hét végén a tervezet enyhítését követelte. Németországban egyelőre „csak” a munkaidő emelése ellen sztrájkolnak a közalkalmazottak, ám hoszszabb távon az elbocsátásokat is megkönnyítené a Merkel-kormány.

Nicolas Sarkozy a hét végén nyíltan a fiatalok mellé állt, amikor azt követelte, hogy a kormány mutasson hajlandóságot érdemi kompromisszumra. A vitában emeli a tétet, hogy Sarkozy maga is pályázik az államfői posztra, csakúgy, mint Dominique de Villepin miniszterelnök, aki a törvényhozáson keresztülvitt reformtörvényt nem hajlandó sem felfüggeszteni, sem visszavonni. A kormányfő legfeljebb arra lenne kész, hogy csökkentse a kétéves próbaidőt, illetve bizonyos korrekciókat tegyen a munkaviszony megszüntetésének feltételeinél. Az erről tartott szombati tanácskozáson azonban a hét meghívott diákszervezeti vezető közül csak három vett részt, a többiek a kormányfői palota előtti sajtótájékoztatón utasították el a kezdeményezést, és keddre újabb tömegmegmozdulást hirdettek meg.

Németországban a Merkel-kormány programjában szerepel az elbocsátások megkönnyítése, ennek végrehajtását azonban egyelőre nem kezdték el. Míg Franciaországban a megfelelő törvény csak a 26 év alattiak és csak az első munkahely esetében tenne lehetővé két éven belül indokolás és végkielégítés nélküli elbocsátást, egy hasonló szigorítás Németországban általános érvényű lenne. A német szakszervezeti szövetség elnöke, Michael Sommer ezért azt követeli a nagykoalíciótól, hogy ne is kísérletezzen a kormányprogram ezen pontjának végrehajtásával.

A szigorú munkahelyvédelem hátrányaira legutóbb a német iparszövetség (BDI) elnöke, Jürgen Thumann is figyelmeztetett, amikor rámutatott, hogy a német cégek a növekvő rendelésállomány ellenére sem vesznek fel dolgozókat, mert tartanak az esetleges leépítések hatalmas pénzügyi terhétől. Németországban egyébként már hetedik hete tartanak a közalkalmazotti megmozdulások, amelyekkel részint a kötelező munkaidő meghoszszabbítása ellen tiltakoznak, részint béremelési követeléseiket igyekeznek alátámasztani. Néhány napja a kórházak és a klinikák személyzete sztrájkolt, illetve tüntetett, hozzájuk utóbb az egész orvosi szakma csatlakozott. A megállapodást itt az is hátráltatja, hogy a tartományok mind a szövetségi kormánnyal, mind a helyhatóságokkal vitába keveredtek.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.