BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

George Bush arab fiaskója

Elhalasztották az Egyesült Államok és az Egyesült Arab Emírségek szabad kereskedelmi tárgyalásainak mára esedékes fordulóját annak következtében, hogy az amerikai kongresszus megakadályozta amerikai kikötők üzemeltetési jogának eladását a dubai királyi család tulajdonában lévő cég számára. Ez csak az egyik következménye az új keletű amerikai gazdasági patriotizmusnak, ennek folytán a dubai cég bejelentette, hogy lemond 6,8 milliárd dollárért megvett jogai gyakorlásáról, s azokat egy amerikai cégnek kívánja továbbértékesíteni.

Az üzlet végső meghiúsulása súlyos fiaskó George Bush elnök számára – mutat rá a Bloomberg. A kongresszusi ellenőrzésnek az őszi félidős választásokon való visszaszerzését célul kitűző demokraták a Katrina hurrikánnal kapcsolatos teendők inkompetens intézése után kikötőügyben nemzetbiztonsági alkalmatlanságban marasztalták el az elnököt. Azt mondták, hogy a legfontosabb kikötőknek egy arab társaság általi üzemeltetése megengedhetetlen kockázat lenne. A képviselőház ennek megfelelően leszavazta az ügyletet, s csütörtökön a szenátusi republikánus vezetők arról tájékoztatták az elnököt, hogy testületükben hasonló voksolási eredmény várható. Ezzel egy időben jelentették be Washingtonban, hogy az Egyesült Államok kereskedelmi mérlegének hiánya januárban rekordszintet, 68,5 milliárd dollárt ért el. Egy olyan országnak, amely többet hoz be, mint amennyit kivisz, a különbséget külföldi pénzből kell fedeznie – írja a The Washington Post annak az aggodalmának adva hangot, hogy a kikötőaffér elveszi a külföldi befektetők kedvét az Egyesült Államoktól. (VG)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.