BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

"Hosszan tartó és rendkívüli árvízre készülünk"

Egyszerre árad a Duna és a Tisza, valamint a mellékfolyói, ami szokatlan helyzetet jelent - mondta Persányi Miklós vízügyi és környezetvédelmi miniszter. "Annyiban különleges a mostani helyzet, hogy mind a két nagy folyónkon és a mellékfolyóikon egy időben jelentkezik az áradás. Ez szokatlan, de azt mondanám, hogy semmiféle rendkívüli intézkedésre még nincsen szükség" - válaszolta az MTI kérdésére a miniszter sajtótájékoztatón.
Persányi Miklós elmondta, hogy a Duna várható legmagasabb vízszintje Budapestnél 810 centiméter körüli lesz, ez azonban még nem éri el a 2002-ben tapasztalt közel 850 centiméteres értéket. Az árvíz elleni védekezés költségei az elmúlt 24 órában 25 millió forintot tettek ki, de a hóolvadás és a csapadékos időjárás miatt ezek a költségek napi 50 millió forint fölé fognak növekedni. 
Varga Miklós vízügyi helyettes államtitkár arról beszélt, hogy ilyen jellegű védekezésre, amikor a Dunán és a Tiszán egy időben ilyen magas árhullám vonul le, 1965 óta nem volt példa. Hozzátette: korábban a dunai és a tiszai vízügyi igazgatóságok kisegítették egymást, most erre nem lesz lehetőség, ráadásul hosszan tartó védekezéssel kell számolni.
"Hosszan tartó és rendkívüli árvízre készülünk, aminek a rendkívülisége nem a magasságában, hanem az országos kiterjedettségében van" - mondta a helyettes államtitkár. Közölték: péntekre összehívták az árvízvédelmi munkabizottságot, vagyis az érintett tárcák képviselőit. (MTI)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.