Közvélemény-kutatók hajrája
Több bizonytalanságot jelentő tényezőről számoltak be a közvélemény-kutató cégek a választások április 9-i első fordulójának várható eredményeit prognosztizálva. Az intézetek ezek mellett a két nagy párt fej fej melletti küzdelmét, illetve a szocialisták erősödését mérték az elmúlt napokban. Tegnapig négy kutatócég hozta nyilvánosságra adatait, ma pedig még a Szonda Ipsos és a Gallup is publikál. A jogszabályok szerint a választások előtt már csak pénteken lehet a felmérések adatait megosztani a nyilvánossággal.
Az MSZP és a Fidesz közötti támogatottságban kis különbséget mértek az intézetek, kivéve a Tárkit, amelyik szerint az adatok az MSZP jelentős erősödését mutatták az elmúlt egy-két hétben. A másik három szerint a felmérésekben patthelyzet alakult ki, a Medián hozzátette, hogy ez minden szempontból igaz: a két nagy pártnak ugyanannyi a támogatója, a választani tudó, „biztos” szavazók körében is megegyezik népszerűségük, ráadásul a „hátsó szándékú szavazókra” is nagyjából egyformán számíthatnak a pártok. A Medián elemzése szerint van néhány jel, amely szerint az a közel félmillió szavazó, aki voksolni akar, de még nem jutott döntésre, inkább a jelenlegi kormányoldal felé billenti a mérleg nyelvét.
A cégek a felmérésekből megbecsülték a várható listás eredményeket is. A Medián szerint a kiegyenlített támogatottság miatt a két kisebb párt szerepe döntheti el a választásokat. A Tárki becslései alapján a listás eredményei jobbak lesznek a szocialistáknak, de hozzátették, hogy a választási kampány hátralévő eseményei még jelentősen befolyásolhatják a választások kimenetelét. A Marketing Centrum is hangsúlyozza a két kicsi jelentőségét, de azt is, hogy még mindig vannak bizonytalanok, akik bárhogy dönthetnek. A végeredmény bizonytalanságát ma még fokozza a két párt mozgósítási képessége is. Ha a jelenlegi előrejelzések valósulnak meg, akkor nem lesz kormányváltás, de ez nagyon kevésen múlik – teszi hozzá a Marketing Centrum. A Medián pedig azt feltételezi, hogy bár a Fidesz-KDNP több mandátumot szerez, az MSZP-SZDSZ koalíció a mostanihoz hasonló szűk többséggel hatalmon marad.
Négy évvel ezelőtt a cégek többsége a választások előtt közvetlenül az MSZP-t alul-, a Fideszt felülmérte, a Medián akkor a „félig-meddig latens pártpreferenciákkal korrigálta a pártok mért támogatottságát”. 2002-ben a pártpreferenciák szerint a Fidesz vezetett ennél a cégnél is, de a válaszadás elől kitérő, ám kimutatható pártszimpátiájúak többsége az MSZP-vel szimpatizált. A végeredmény végül a szocialisták szűk győzelmét hozta.
A kormány ismét meghívta az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) megfigyelőit a választásokra. Az EBESZ korábban már jelezte, erre nem lát okot. Tegnap azonban az újbóli meghívás mellett döntött a kabinet. Az Országos Választási Iroda meghívására 103 külföldi megfigyelő mindenképpen részt vesz a választások két fordulóján. (MTI-Eco)


