Felkerült az Austrian Airlines térképére Pécs, miután az osztrák cég tegnap óta menetrend szerinti járatokat közlekedtet Bécs és a baranyai megyeszékhely között. A négymilliárd forintért felújított légikikötőben más légitársaságok is megjelenhetnek, talán még az idén. Sármelléken a múlt héten adták át a kétmilliárdért korszerűsített utascsarnokot, Szegeden a nyár elejétől fogadják az első közepes repülőgépeket. Debrecenben több diszkontcég puhatolózott, legutóbb a SkyEurope kezdett egy tesztidőszakot. Összesen közel húszmilliárd forintot költenek kormányzati, magán-, önkormányzati és uniós forrásokból a vidéki repülőterek felújítására. Szinte mindenütt az adott térség gazdasági és logisztikai fejlődésének megugrását várják.
Cikkünk a 7. oldalon