BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Mostantól a tudást támogatják

Míg eddig elsősorban a termelőberuházásokat segítették, a jövőben nagyobb támogatást kapnak majd a szolgáltatásokba, a magasabb hozzáadott érték termelésébe fektető vállalatok, illetve a foglalkoztatási gondokkal küzdő régiókba beruházó cégek – mondta Kóka János gazdasági miniszter azt követően, hogy tárgyalást folytatott a hazánkban lévő legjelentősebb regionális szolgáltató központok vezetőivel. Mint azt a miniszter lapunk érdeklődésére elmondta, a gazdasági tárca nem tervez külön alapot létrehozni a magas hozzáadott érték teremtésébe fektető vállalatok támogatására, ám a megpályázható pénzügyi forrásokat a munkaügyi tárcával közösen kínálják.
A szolgáltató szektorban az elmúlt másfél évben Magyarországon mintegy 8 ezer új munkahelyet hoztak létre, összesen 85 milliárd forintos beruházással. Csak az elmúlt öt hónapban 4,5 ezer új álláshely jött létre nemzetközi befektetők által a szolgáltató szektorban. Ezzel Magyarország megnyerte a regionális versenyt – tette hozzá Kóka János. Míg világszerte a szolgáltató szektor növekedése átlagosan évi 10 százalék, hazánkban ez az arány meghaladja a 20 százalékot.
A megszerzett előny megtartásához biztosítani kell a kellő számú magasan kvalifikált munkaerőt, illetve csökkenteni a bürokráciát.
Kóka megígérte a befektetőknek a szabályozási környezet kedvezőbbé tételét, illetve az állami szolgáltatások folyamatos javítását. „Meg kell találnunk a gyors növekedésű, tartósan Magyarországon maradó munkahelyet teremtő ágazatokat, azokat, amelyek nemcsak eszközökbe, gépekbe, hanem a magyar tudásba, képzettségbe, képességekbe fektetnek be” – hangsúlyozta Kóka. Ezen ágazatoknak azért is nagy a jelentőségük, mert importhányad nélküli exportot valósítanak meg, hiszen szolgáltatásaikat jellemzően külföldön értékesítik.
A gazdasági miniszter tegnap átadta a befektetői okleveleket azon beruházóknak, akik 2005-ben a legnagyobb mértékben járultak hozzá a magyar gazdaság fejlődéséhez és a foglalkoztatottság növeléséhez. (FE)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.