Piacpárti-állambarát saláta
A pénteken véget ért brüsszeli EU-csúcs záróközleménye a piacbarát brit és a nagyobb kormányzati beavatkozást pártoló francia ihletésű szövegrészek salátaszerű keveredésének iskolapéldája – állapítja meg a 36 oldalas záróközleményt elemezve a Dpa német hírügynökség. A 76 pontba szedett elnökségi következtetések közül jó néhányról első hallásra is könnyen megállapítható, hogy a brit vagy a francia gondolkodásmód hatására került-e a szövegbe.
A záróközlemény 27. pontja például leszögezi, hogy „az Európai Tanács elismeri a kedvezőbb üzleti környezet létrehozásának rendkívüli fontosságát” (piacpárti gondolat). A 71. pont viszont arra buzdít, hogy „a gazdasági, foglalkoztatási és szociális politika kedvező módon hasson egymásra, és a szociális védelemre produktív tényezőként tekintsünk” (ez az állami beavatkozást pártolók hangja). Míg a 29. pont arra hívja fel az Európai Bizottságot, hogy fogalmazzon meg mérhető célokat a cégek adminisztratív terheinek csökkentésére (ismét piacpárti nézőpont), addig a 69. pont az európai szociális modell fenntartása mellett kardoskodik, az „európai értékek” megőrzésének jegyében (ismét az állami szerepvállalást szorgalmazók megelégedésére). A példákat még hosszasan lehetne sorolni.
Ezzel párhuzamosan azonban az átlagember számára amúgy is nehezen érthető uniós zsargont újabb rémséges kifejezéssel sikerült a csúcson bővíteni. Ez pedig a más nyelvre nehezen átültethető „flexicurity”, az osztrák elnökség egyik kedvenc vesszőparipája, amely most először került be egy csúcs záróközleményébe is (41. pont). A flexicurity két szó összeolvasztásából keletkezett: a flexibility (rugalmasság) és a security (biztonság). A koncepció azt az elképzelést rejti, hogy a piaci rugalmasságot és a szociális biztonságot egyszerre kell támogatniuk a tagállamoknak, mivel mindkettőre szükség van: egyrészt a versenyképesség javításához, másrészt pedig a biztonságérzet megőrzéséhez. A fogalom bekerülése a záróközleménybe egyes elemzők szerint önmagában is jól mutatja a piacpárti és az állambarát erők kompromisszumát a csúcson. (VG)


