Populista kilátások Lengyelországban
Nyugtalanságot kelt a lengyel gazdaságban annak lehetősége, hogy a kormányzó Jog és Igazságosság Pártja a populista, piac- és EU-ellenes Önvédelem mozgalommal és két másik kis párttal kényszerülhet koalíciót kötni. A tavaly szeptemberi választásokon hatalomra jutott és azóta kisebbségben kormányzó párt vezetője, Jaroslaw Kaczynski előre hozott választásokat szeretne, mivel úgy látja, kisebbségben nem tudnak hatékonyan kormányozni. A bizalmatlansági indítványról jövő kedden szavaz a törvényhozás, ám a legerősebb ellenzéki erő, a liberális Polgári Platform támogatása nélkül nem lesz meg a kétharmados többség. Így várhatóan koalíciós tárgyalásokra kényszerül a kormánypárt.
Az Önvédelem vezetője, Andrzej Lepper igyekszik eloszlatni az esetleges kormányzati szerepvállalásával kapcsolatos aggodalmakat. Szerinte pártja már nem lát ellenséget az EU-ban. Kétségtelen – írja a Bloomberg –, hogy Lepper mérsékelte a piaci reformok és a külföldi beruházók elleni kirohanásait, ám nem biztos, hogy ezzel sikerült meggyőznie a gazdasági szereplőket. (VG)


