Szőlőbirtokok Somlón
A sok kisméretű szőlőbirtokok egyfajta koncentrációja tapasztalható az utóbbi években az ország legkisebb, ugyanakkor egyik legjobban megművelt borvidékén, a somlóin. Jelenleg több mint 3 ezer kisbirtok található itt. Pedig még a nagyobbak közül is csak néhányan foglalkoznak 30–50 hektár közötti területen szőlőtermesztéssel, s kevés a 10–30 hektár közötti birtok is.
Megfelelő termést hozó években hozzávetőleg 40 ezer hektoliter bort állítanak elő, a mennyiség fele saját fogyasztású. A somlói hegyvidék boraiból évente 25 ezer hektolitert értékesítenek, ez elenyészőnek számít a hazai 3 millió hektoliter körüli forgalomban. Az export a teljes mennyiség 10 százaléka.
Ugyanis csak a nagy termelőknek van korszerű feldolgozókapacitásuk. Nem alakult ki sem a felvásárlás, sem a bérfeldolgozás szokása, így mindenki a saját termésű szőlőjét dolgozza fel.
A két termelési körzetből álló úgynevezett nagysomlói borvidék összes termőterülete mintegy 800 hektár, ebből a nagyobbik, a somlói borkörzeté mintegy 550-600 hektár, a többi termőterület a kissomlyó–ság-hegyi körzetben található. A borvidéken szinte kizárólag fehér szőlőfajták találhatók, olyanok, mint a furmint, az olaszrizling, a juhfark, a hárslevelű és a sárfehér.
A Somlón az elmúlt években jelentős mértékben, mintegy 35 százalékban megújult a termőterület, ellentétben az ország más borvidékein végbement folyamatokkal. A fajtaváltás mindamellett korlátozott, továbbra is meghatározóak a hagyományos fajták. Egészségesnek mondja a termő és nem termő területek arányát Somogyi Lajos hegybíró, aki szerint az utóbbi 30 százaléknyi.
Számos ajkai bortermelő is gazdálkodik a Somlón. Az egykori bányász- és nehézipari város munkásainak, bányászainak kikapcsolódását szolgálták a rendszerváltás előtt a somlói szőlőtelkek, s ma is számos ajkai család kötődik e borvidékhez. (VG)
Somlón három év alatt négyszeresére nőttek az ingatlanárak, s a termelési költségek is gyors ütemben emelkedtek, mivel a lejtős vagy a teraszos ültetvények gondozása sok élőmunkát igényel. Az árak és a költségek változásának szorításából a termelők magas presztízsű boraik minél szélesebb körű megismertetésével, elfogadtatásával igyekeznek kitörni.


