A kormány minden tartaléka rámegy az árvízre
38 milliárd forintos általános tartalék felszabadításáról döntött a kormány - írja az InfoRádió. Az árvízi védekezés eddig 7,3 milliárd forintba került, a védekezés várható összegét megbecsülni még nem lehet.
Országszerte már több mint 1300 kilométeren rendelték el a legmagasabb szintű árvízi védekezést. Budapestnél a Duna délben 859 centiméteren állt. Már látszik, hogy az előre nem látható eseményekre elkülönített általános tartalék első félévi része várhatóan nem lesz elég az árvízi költségek fedezésére - mondta az InfoRádiónak Molnár Albert a Pénzügyminisztérium politikai államtitkára. Az államháztartási törvény szerint ugyanis a tartalék 40 százalékát használhatja fel a kormányzat az első félévben, és ennek lassan a végére jutnak.
A kormány ennek ellenére a védekezés további folytatására minden kellő pénzt rendelkezésre fog bocsátani, még akkor is, ha ez az államháztartási hiány megnövekedésével jár - hangsúlyozta Molnár Albert. (InfoRádió)


