Amire a rágcsálók tanítanak: Kevesebb kalória, hosszabb élet!
A kevesebb kalória, nem pusztán mértéktartást jelent, de egyben akár hosszabb életet is. Egy korábban, rágcsálókon végzett kutatás bebizonyította, hogy a csökkentett kalória bevitel növeli az élethosszúságot. Egy a napokban publikált amerikai kutatás szerint hasonló hatás mutatható ki az embereknél is. A kísérlet hat hónapig tartott, összesen 48 nő és férfi bevonásával. A résztvevőket két csoportra osztották, az elsőbe a napi legfeljebb 890 kalóriát fogyasztók, míg a másodikba a kontroll csoport tagjai kerültek. Az eredmények azt igazolták, hogy azok az alanyok, akiknél csökkentették a kalória bevitelt, nem csak lefogytak, de csökkent szervezetük inzulinszintje, testhőmérsékletük is alacsonyabb lett, egyúttal az energia ráfordításuk is megcsappant. Mindez annak a jele, hogy a test hatékonyabban működik. Eric Ravussin a Penningtoni Orvosbiológiai Kutató Intézet vezetője az eredményeket a következőképpen kommentálta: ”ez a néhány fő az első bizonyítéka annak, hogy amit a rágcsálóknál megfigyeltünk, az embereknél is működőképes gyakorlat lehet.” (AP)


