Az ajtón kopogtat a mezzanine
Befektetés. Nyugaton már bejáratott, Magyarországon még csak most kezd terjedni a kockázatitőke-befektetéssel rokon mezzanine befektetési konstrukció. Eddig csak egy jelentősebb példa van rá: 2003-ban a Danubius Rádió megvételét az Advent International részben mezzanine-ból fizette, a 30 millió eurós ár egyharmadát e köztes forrásból finanszírozta. A tízmilliós részt szolgáltató Mezzanine Management Közép-Európa Kft. (MMKE) mögött álló 115 millió eurós Accession Mezzanine Capital (AMC) eddig öszszesen 59 millió eurót helyezett ki hozzánk, Bulgáriába és Lengyelországba. Jelenleg Magyarországon két nagyobb – 5–15 millió eurós – tranzakciót készítenek elő. Oláh László, az MMKE ügyvezetője nem kommentálta értesülésünket, miszerint az egyik egy külföldi ipari termelő zöldmezős beruházása lesz, a másik pedig egy nem banki lakossági pénzügyi szolgáltató megjelenése. Mások is ugrásra készen állnak, így az osztrák Investkredit Bank – amelynek egy éve megnyitott budapesti képviselete – is kínál mezzanine-t. Nádasdy Bence irodavezető elmondta: ők már egymillió eurótól is „szóba állnak” hazai cégekkel. Igaz, arra törekszenek, hogy a társforrás bankhitelt is tőlük vegyék igénybe.
Február közepe óta szerveződik az éppen az AMC-ből kivált három alapító által létrehozott Syntaxis Capital, amely tőkét gyűjt, s bécsi, varsói irodájából kelet-közép-európai cégeket keres. Nem lesz könnyű a mezzanine elterjesztése, mert pénzbőség van a bankokban – véli Szőke László, az Advent londoni központjának munkatársa.
Elsősorban a közepes vállalatok felé kell nyitnia a pénzpiacnak, mert a hitelintézetek jelenleg a nagyvállalatokat részesítik előnyben – ért egyet a megállapítással a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) Rt. fejlesztési és tőkebefektetési ügyvezető igazgatója. Tzvetkov Julián elmondta, az MFB-ben szintén gondolkodnak azon, hogy mezzanine-nal bővítsék a palettát. Szerinte ez egy éven belül megvalósulhat. Erre a célra – akár magánbefektetőkkel együtt – létrehozott alapon keresztül nyújtanának mezzanine-t. Az MFB-ben 2003-ban indult Európa hitelprogram keretében eddig 26, tőkeemeléses befektetésben 25 milliárd forintot helyeztek ki, háromnegyed részben bizonyos múltat felmutató kis- és középvállalatokhoz. Ez a program emlékeztet a mezzanine-ra.
A kisebb cégek szempontjából nem mellékes, hogy mekkora összegtől kezdődően áll rendelkezésre pénz. Az egymilliárd forinthoz közelítő befektetési küszöb kétségkívül megnehezíti a közepes vállalkozások mezzanine-hoz juttatását, de az euró-százmilliós tőkéjű alapokat a befektetők általában nem akarják több tucat részre szabdalni, mert ez nagymértékben megnövelné a költségeket – ad magyarázatot Oláh László. Ugyanakkor várhatóan sok közepes cég jut el arra a pontra, amelyben – már csak az uniós tagságból fakadó külföldi befektetői nyomás miatt is – kisebb-nagyobb felvásárlásokkal elérik azt a vállalatméretet, amelyben már milliárdos további terjeszkedésbe is belevághatnak, akár mezzanine igénybevételével.
Egyébként is felpezsdülni látszik a nem banki tőkekihelyezés Magyarországon. Januártól hazai intézményi befektetők is létrehozhatnak alapokat. Ezzel a külföldi, például nyugdíj- és biztosítási alapok által akár meg is duplázhatják a tavalyi, legalább 131 millió eurós kockázatitőke-kihelyezést – bizakodik Tzvetkov Julián. A hazánk iránt is érdeklődő alapok közül 1989 és 1994 között 73 alap 269 ügylet keretében 1,1 milliárd dollárt fektetett magyarországi székhelyű cégekbe – derül ki a Magyar Kockázati és Magántőke Egyesület felméréséből. A legtöbb pénzt a privatizáció első időszakában, 1993-ban, majd az 1997-es második magánosítási hullámban, később 2000-ben fektették be a kockázati- és magántőkealapok. Két éve ismét felfutás tapasztalható, de ebben nagy része van az állami eredetű pénz jelentős növekedésének. VG
Mezzanine – címszavakban
A szakmai befektető tulajdonosi részesedést szerez a támogatott cégben. A konstrukció a vállalat tőkeszerkezetében a bankhitel és a saját tőke között található.A mezzanine-t nyújtó többnyire a fix kamatokból jut rendszeres jövedelemhez, majd pár év elteltével egy összegben kapja vissza a hitelként folyósított tőkét. Jellemzően más bankhitellel, magántőkével együtt veszik igénybe.
Szerepet kaphat részvényesi, menedzsmentkivásárláskor, tőzsdei bevezetésnél, családi vállalat növekedési pályára állításakor. Hozamelvárása 15-20 százalék is lehet.
A mezzanine-t nyújtó többnyire a fix kamatokból jut rendszeres jövedelemhez, majd pár év elteltével egy összegben kapja vissza a hitelként folyósított tőkét. Jellemzően más bankhitellel, magántőkével együtt veszik igénybe.
Szerepet kaphat részvényesi, menedzsmentkivásárláskor, tőzsdei bevezetésnél, családi vállalat növekedési pályára állításakor. Hozamelvárása 15-20 százalék is lehet.-->


