Erősen kezdte a napot a pesti tőzsde, 2000 óta nem látott szinten a Magyar Telekom
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságA korábbi hasonló kijelentéseknél mérsékeltebb hatást váltott ki a tőzsdéken Donald Trump megszólalása, mely szerint az amerikai elnök elhalasztja az iráni háború forró szakaszának újraindítását, mivel az amerikai–iráni tárgyalások jól haladnak.

Míg korábban a háború küszöbön álló végével és a Hormuzi-szoros megnyitásával kapcsolatos nyilatkozatok és sajtóhírek 5-10 százalékos zuhanást is eredményeztek az olajárakban, addig most a nyersanyag ára csak 1-2 százalékkal csökkent. A forint az euróval szemben rövid időre a 361-es szint fölé gyengült, de az árfolyam később visszaerősödött a 360-as szint közelébe.
Kereskedj és fektess be a jövő technológiájával – Bárhol, bármikor!
A megjelenés támogatója az Equilor Befektetési Zrt.
A pesti tőzsde erősen indította a napot
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX erősödéssel kezdte a napot a geopolitikai aggodalmak ellenére is, és a nyitás után közel fél százalékot erősödött, a mutató pedig 132 600 pont körül mozgott.
A blue chipek közül az OTP is erősen kezdett, a bankpapír mintegy 0,7 százalékos erősödéssel nyitotta a kereskedést, ami után az árfolyam 41 370 forint volt.
A Mol ennél gyengébb teljesítményre volt képes a kereskedés első perceiben, de az olajárak enyhülése ellenére az árfolyam azért 0,3 százalékkal emelkedett, és a cég részvényei 4046 forinton cseréltek gazdát.
A Richter árfolyama nem igazán tud magára találni a cég gyorsjelentése óta, amikor kiderült, hogy mekkora ellenszelet jelent a gyógyszercég számára az erős forint. A vállalat árfolyama kedd reggel változatlan, 12 450 forint volt.
Kedd reggel a Magyar Telekom közzétette hétfői sajátrészvény-vásárlása részleteit is, mely szerint a hét első napján felpörgött a program, a távközlési cég több mint egymilliárd forintot költött az 50 milliárd forintos keretből, amit június 26-ig terveznek felhasználni. A cégnek azonban bőven maradt puskapora, hiszen a tervezett összeg alig több mint 4 százaléka fogyott eddig el. A nyitást követően az árfolyam több mint 1 százalékot emelkedett, és elérte a 2572 forintot, ahol utoljára 2000-ben járt a cég részvénye. A Magyar Telekom árfolyamát az is segíti, hogy a cég az eredményei múlt heti közlésekor megemelte idei eredményvárakozását, és jelezte, hogy július 1-jétől megemeli árait.


