BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az exitpoll-eredmények a baloldali koalíció győzelmét jósolják

Romano Prodi baloldali koalíciója nyerte meg az olaszországi választásokat a tegnap délutáni urnazárás után közzétett exit poll eredmények szerint. A Nexus közvélemény-kutató Prodi szövetségének 50-54, a Silvio Berlusconi kormányfő vezette jobboldalnak 45-49 százalékos támogatottságot becsült.

Az új kormány programjának alapját egy közel 300 oldalas manifesztum képezheti, amelyet a kommunistáktól kezdve az egykori szociáldemokratákat is felölelő szövetség mind a kilenc pártja aláírt. Elemzők ennek ellenére sem tartják valószínűnek, hogy Prodi képes lesz stabil kormányt alakítani; szerintük megismétlődhet a politikus korábbi miniszterelnökségének forgatókönyve, amikor 1998-ban, kétévnyi kormányzás után egyik (kommunista) koalíciós partnere megvonta a támogatást, a kabinet bukását okozva.

Silvio Berlusconi valószínű veresége a várt gazdasági eredmények elmaradásának számlájára írható. Öt évvel ezelőtti megválasztásakor az olaszok abban bíztak, hogy személyes sikereit, amelyek az ország leggazdagabb emberévé tették, képes lesz megismételni Olaszország egészének javára. Miniszterelnöksége alatt azonban az olasz gazdaság teljesítménye folyamatosan elmaradt az eurózóna átlagától, és tavaly zéró növekedést mutatott fel. Az olcsó munkaerőn alapuló, a textil-, kerámia- és bútoripart mozgásban tartó versenyelőny az utóbbi időben elolvadt; a Világgazdasági Fórum legutóbbi felmérésében Olaszország már Görögország és Jordánia mögé szorult a versenyképesség tekintetében. „Valamikor mi voltunk Kína. Nekik most már nem csak a munkaerejük olcsóbb, de a közlekedési hálózatuk és az oktatásuk is jobb” – idéz egy üzletembert a BBC.

Megválasztása esetére Prodi azt ígérte, hogy a gazdaság élénkítésére már az első évben 10 milliárd euróval csökkenti a vállalatok munkaerőköltségét. Elemzők viszont a legsürgetőbbnek az államháztartás rendbetételét tartják; a Standard & Poor’s hitelminősítő intézet már az exit poll eredmények közzététele után közleményt adott ki, amelyben konkrét intézkedések megtételére szólította fel az új kormányt a „költségvetési válság” hatékony kezelésére. A Berlusconi-kabinet ebben a hónapban emelte a januári 3,5-ről 3,8 százalékra az idei költségvetési hiányra tett előrejelzését; az EU háromszázalékos küszöbértékét Olaszország az egymást követő negyedik évben készül túllépni.

Tavaly több mint egy évtized óta először ismét emelkedett az államadósság, amelynek 1,8 ezer milliárd dolláros értéke Japán és az Egyesült Államok után a harmadik legnagyobb a világon. Az adósságszolgálat évi mintegy 65 milliárd eurós költsége a GDP közel öt százalékára rúg.

A baloldal ígéretei

Forrás: VG-gyűjtés

A bérterhek csökkentése

A költségvetési hiány lefaragása

Az állami bürokrácia mérséklése

A gyermekes családok támogatása

Az örökösödési adó visszaállítása

A nyugdíjkorhatár emelésének elvetése

Szigorú fellépés az adóelkerülők ellen

Az olasz csapatok kivonása Irakból

A bérterhek csökkentése

A költségvetési hiány lefaragása

Az állami bürokrácia mérséklése

A gyermekes családok támogatása

Az örökösödési adó visszaállítása

A nyugdíjkorhatár emelésének elvetése

Szigorú fellépés az adóelkerülők ellen

Az olasz csapatok kivonása Irakból-->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.