Az ukrajnai választások gazdasági konzekvenciái

Az ellenzéki erőket senki nem korlátozta a politikai szövetségek létrehozásában, az agitációban és a médiaszereplésben. Az alkotmány értelmében most megnövekedett jogkörű törvényhozás, majd az új kormány megalakulása inkább Ukrajna gazdasági életében, mintsem politikai, társadalmi fejlődésében hoz változásokat.

A fordulatot jelzi a meghökkentően gyors washingtoni reagálás: a kongresszustól külön e célból kapott felhatalmazással élve George Bush elnök az Ukrajnával folytatott kereskedelemben már péntektől érvénytelenítette a Szovjetunióval szemben 1974-ben az emigráció korlátozása miatt bevezetett Jackson–Vanik-törvénykiegészítést. A hét vége óta az ukrán áru a világ többi országával azonos feltételeket élvez az Amerikai Egyesült Államokban. Az örvendetes hír csak azért elgondolkodtató, mert jó másfél évtizede Oroszországból is bárki kivándorolhat – Moszkvával szemben azonban változatlanul érvényesek az amerikai üzleti érdekeket szolgáló szankciók. A hír összefüggésben lehet azzal, hogy a Moszkvától való függés csökkentésére Kijev máris megnyitotta a külföldi nagyvállalatok előtt a számukra korábban elérhetetlen befektetési területeket. A fekete-tengeri kőolajlelőhelyek kiaknázására hamarosan 15 külföldi, többek között amerikai, kínai, brazíliai és törökországi cég részvételével írnak ki tendert.

A választásokon ugyan a Viktor Janukovics vezette Moszkva-barát Régiópárt győzött, de a törvényhozásba másodikként és harmadikként bekerült két párt „narancsos” koalíciót alakíthat, a nyugati orientációt erősítve. A gazdasági kudarcokkal teli elmúlt év ennek már lefektette az alapjait: a 2004-ben még 13, tavaly alig 3,5 százalékos gazdasági növekedés ellenére Ukrajnában tavaly ötszörösére nőtt a külföldi beruházások volumene, és elérte a 7,3 milliárd dollárt. A 2004-es választások előtti botrányos magánosítás bírósági érvénytelenítése után a Krivorizssztal üzem a brit–indiai Mittalé lett, a Raiffeisenbank pedig egymilliárd dolláros áron megszerezte az Aval bankot. Igaz, a három év alatt 700 millió dolláros beruházást ígérő IKEA nem kapta meg a kért földterületet Kijev mellett, és ugyanilyen okból nem jött létre a Metro beruházása sem. De az Ukrajnát a vadkeleti profitszerzés utolsó nagy lehetőségének tekintő nyugati gazdasági körök inkább vállalnák a kockázatos beruházásokat egy Juscsenko–Timosenko tandem uralma, mintsem Juscsenko és Janukovics pártjának az ukrajnai társadalmi békét szolgáló nagykoalíciója esetén. Annak ellenére, hogy az energiaszektor élén 2000-ben még komoly korrupcióellenes „tisztogatást” végző Julija Timosenko tavaly szeptemberig tartó miniszterelnöksége alatt megengedhetetlen privatizációs lobbitevékenységet folytatott egyes cégek érdekében.

A koalíció egyébként még meg sem született, de a választási eredmény már önmagában újrastrukturálta Ukrajna gazdasági erőviszonyait. Ezt jelzik a nemzeti vagyont megkaparintó volt kommunista elitből létrejött oligarchacsoportok közötti háború új frontjai: még tartott a szavazatszámlálás, amikor Igor Kolomojszkij oligarcha (vagyona kétmilliárd dollár) egy massachussetsi bíróságon keresetet nyújtott be Viktor Vekszelberg és Alekszej Abramov orosz oligarchák, valamint Leonyid Kucsma volt ukrán elnök milliárdos veje, Viktor Pincsuk ellen. Mivel az Ukrajna-szerte gyűlölt, arrogáns Pincsuknak egy párttal sem sikerült politikai háttéralkut kötni a választások előtt, s ezért meggyengült, Kolomojszkij elérkezettnek látta az időt, hogy megszerezze az elnöki vő és orosz társai által 2003-ban olcsón privatizált nyikopolszki vasöntvénygyár részvénycsomagját. A tavaly közel 500 millió dolláros profitot termelő gyár magánosítását a bíróság ugyanis nemrég érvénytelenítette. Az állami vagyonügynökség baloldali elnök asszonya azonban szabotálja a nemzeti vagyon e tetemes részének visszavételét. Az amerikai bírósághoz forduló oligarcha szerint azért, mert a nyikolszkojei üzem tulajdonosai 50 millió dollárral megvesztegették a döntéshozókat. (A keresetet egyébként azért fogadta be az amerikai bíróság, mert Vekszelbergék idejekorán zöld kártyát szereztek arra az esetre, ha kegyvesztetté válnak Putyin környezetében.)

Ukrajnában tehát éppúgy a gazdasági élet szolgálatába rendelt politikai alkuk alakítják a társadalom életét, mint Oroszországban. Ott Mihail Hodorkovszkij a rossz oligarcha (bár a munkatáborban, ahol nyolcéves büntetését tölti, a napokban előléptették, és varróműhelyi segéderőből termékátvevő lett). Roman Abramovics pedig korábban a Jelcin család, ma a Putyin klán számára a gyengéden „Bugyellárisnak” becézett jó oligarcha. Az ő szerepét Ukrajnában az ország leggazdagabb embere, a Moszkva-barát politikát hirdető Régiópárt soraiban most képviselői mandátumhoz jutott Rinat Ahmetov játssza. Pedig „a narancsos forradalom” nem kis részt az ő gátlástalan privatizációs üzelmei miatt szerzett tömeges támogatást Ukrajnában. Most azonban, a plurális állam intézmény- és eszközrendszere mögé bújtatott érdekérvényesítéssel, újabb zsíros falatokhoz juthat. Közben pedig a Viktor Juscsenko köré tömörült gazdasági érdekcsoportok – köztük az ukrajnai belbiztonság milliárdos főnöke – az elnöki párt gyenge szereplésével távol kerülnek a húsosfazéktól.

A „jó” és a „rossz” oligarchák vetélkedése közepette az idén a legjobb esetben is csak stagnáló ukrán gazdaságra további lejtmenet vár. Egy „narancsos” koalíció létrejötte esetén a január eleji földgázháború óta kétszeresére drágult orosz energiahordozók további áremelkedése várható. Kijevben már a hét végén bejelentették, hogy mind a lakossági, mind az ipari fogyasztók számára 25 százalékkal nő a villanyáram és a gáz ára. És hol van még a nyár, amikor az orosz–ukrán gázegyezmény hatályát veszíti?