Brit előny a fizetésekben
A fizetések mértéke nagyban függ a vállalat nagyságától, nemzetköziségének fokától, illetve komplexitásától. A tanulmányból kiderül az is, hogy a vizsgált országokban a fizetések egyre nagyobb részét határozzák meg a cégek tényleges eredményének függvényében. Németországban tavaly a cégvezetők 94 százaléka kapott az alapfizetésen túl bónuszpénzt, Olaszországban 90, míg Svájcban és Svédországban 81 százalékuk. A felmérés szerint a menedzserek javadalmazásában a céges autó biztosítása még mindig kiemelkedő szerepet játszik, például a német vállalatvezetők 98, míg holland társaik 95 százaléka ezzel jár munkába.
A Német–Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara nemrég a cseh és a magyar béreket hasonlította össze egy tanulmányban. Eszerint ügyvezetői szinten komoly az eltérés a jövedelmekben: míg a csehországi menedzserek évente 74 600 eurót keresnek, addig a magyarok alig 66 ezret. Ez az adat azonban csak a 250 főnél kisebb vállalatokra igaz, a nagy létszámú cégek ügyvezetőit Magyarországon ismerik el jobban anyagi értelemben. Az ötszáznál több alkalmazottat foglalkoztató cégeknél például a 95 700 eurós éves fizetés sem ritka, míg a hasonló méretű cseh foglalkoztatók ügyvezetői ennél 23 ezer euróval kevesebbet keresnek.


