Csizmár: 400 ezer új munkahely, de 200 ezer megszűnik
Csizmár Gábor munkaügyi miniszter szerint reális prognózisok alapján Magyarországon évente egy százalékkal lehet a foglalkoztatást bővíteni, így az ország 2010-re elérheti a mai uniós átlagot.
A foglalkoztatási és munkaügyi miniszter ezt a XXI. Század Egyesület kétnapos, Válaszút című foglalkoztatási konferenciáján mondta a szabolcsi Nagyhalászban. Hozzátette: a kormány stratégiája többek között azt célozza, hogy jobban megérje munkából élni, mint segélyekből vagy a fekete gazdaságból pénzt keresni, a munkáltatók pedig a legális foglalkoztatást helyezzék előtérbe.
A szakminiszter szerint a versenyszférában a gyógyszeripar, a gépgyártás és járműipar, az info- és biotechnológia tud több embernek munkát adni, de a szolgáltatás, a logisztika és a turizmus bővülése is álláshelyeket teremt. "A következő időszakban 400 ezer új munkahely jöhet létre. Az uniós fejlesztési forrásoknak köszönhetően az építőiparban 200 ezerrel bővül a foglalkoztatottak száma, miközben 200 ezer munkahely megszűnésével is számolni kell" - mondta Csizmár Gábor.
Kiemelte: Szabolcsban is, másutt is gond, hogy a munkanélküliek között nagy arányban találhatók alacsony képzettségűek. Részükre szólnak a közmunka-programok, melyekkel évente 50 ezer ember kap segély helyett munkát.
A munkaügyi tárca támogatja a felnőttképzés erősítését, de nem minden áron. "Csak oda kerüljön pénz a felnőttek oktatásában, ahol a képzés után munkahely is várja a tanfolyamokat elvégzőket" - szögezte le a miniszter. (MTI-Eco)


