Egyezség a hétéves büdzséről
Jó hír Európának és Magyarországnak is, hogy megvan a megállapodás – értékelte az egyezséget a Világgazdaságnak nyilatkozva Fazakas Szabolcs, az EP költségvetési ellenőrzési bizottságának elnöke. Ezzel ugyanis szerinte elhárult annak a veszélye, hogy nem lesz hétéves büdzsé, és így Magyarország is biztonságosan készülhet a források felhasználására, a második Nemzeti fejlesztési terv megvalósítására. (Ráadásul az NFT felhasználása sokkal kedvezőbb európai hangulatban, jobb keretfeltételek között indulhat.)
A lényeg nem a költségvetési tételek emelésének mértéke, mert az valóban nem túl nagy. De ott sikerült javulást elérni, ahol a legnagyobb szükség volt rá, az EU jövőjét leginkább meghatározó területeken – emelte ki Fazakas Szabolcs.
Olyan célokra jöttek létre többletforrások, amelyek mellett Magyarország is fellépett a tárgyalások során (oktatás, TEN, k+f, közös kül- és biztonságpolitika) – értékelte az egyezséget Baráth Etele európai ügyekért felelős tárca nélküli miniszter. Szerinte immár bizonyossá vált, hogy Magyarország a tervezett menetrend szerint juthat hozzá 2007-től kezdődően ahhoz a mintegy 22,6 milliárd eurót kitevő strukturális és kohéziós támogatáshoz, amelyet tavaly decemberben az állam- és kormányfői csúcs ígért meg hazánknak, és amelyet a Nemzeti fejlesztési terv keretein belül az ország fejlesztésére lehet fordítani.
A megállapodással elhárult annak a veszélye, hogy az uniós támogatások kifizetése csúszást szenvedjen, valamint hogy a költségvetési megállapodás hiánya miatt Magyarország kedvezőtlen pozícióba kerüljön 2007-től – állapította meg Baráth Etele.
Az egyezség létrejötte az utolsó pillanatig kérdéses volt. Reiner Böge, az Európai Parlament már-már „örökös” költségvetési jelentéstevője még közvetlenül a döntő tárgyalás megkezdése előtt is úgy nyilatkozott, hogy egyaránt 50-50 százalékos az esély a sikerre és a kudarcra. Végül az éjszakába nyúló negyedik tárgyalási fordulón született meg az alku. Parlamenti értékelések szerint ezzel bevált az EP taktikája, hiszen január-február során a háromoldalú tárgyalások eredménytelenek voltak, a tanács tapodtat sem engedett a decemberi számokhoz képest, és csak akkor vált rugalmasabbá, amikor az EP kilátásba helyezte: felmondja a jelenlegi intézményközi megállapodást.
A tegnap késő éjszaka létrejött egyezséget még az Európai Parlament plenáris ülésének és a miniszteri tanácsnak is jóvá kell hagynia. Előbbinél elvileg nem lehet gond, mert az alkut a két nagy frakció (a szocialisták és a néppártiak csoportja) is támogatja. Az EU-elnökség nevében eljáró Wolfgang Schüssel osztrák kancellár szerint a nettó befizetőkkel is sikerül „lenyeletni” a négymilliárdos kiadásnövelést (a részleteket lásd a táblázatokban).


