Egyre népszerűbb az üzleti tanácsadás
Tanácsadás. Minden vállalat alapvető célja saját tevékenységének folyamatos racionalizálása, teljesítményének növelése. A kihívások ugyanakkor sokrétűek lehetnek, hiszen lehet szó kockázatkezelésről, a versenyképesség javításáról, az informatikai rendszerek biztonságának növeléséről, avagy a szervezeti struktúra megváltoztatásáról.
Az üzleti tanácsadás szerepe az elmúlt években fokozatosan felértékelődött, ezt jól mutatja az is, hogy a PricewaterhouseCoopers Kft. (PwC) tavalyi, tanácsadásból származó bevételein belül mintegy 40 százalékos szeletet hasított ki ez a szegmens. Az idén további növekedéssel számol John Wynn, a PwC üzleti tanácsadás részlegének igazgatója, amelyet a gazdaság bővülésével, a vállalatok fejlődésével magyaráz, akik zömmel a pénzügyi, az IT, a vállalatvezetés, a szabályozás és az ellenőrzés terén kívánják növelni hatékonyságukat.
Mikor keresik fel általában a tanácsadókat a vállalatok? Leginkább akkor, ha valamilyen komolyabb módosítás történik a szabályozásban – mutatott rá John Wynn, aki úgy látja, az elkövetkező esztendők ezen a téren változást hozhatnak a legjelentősebb szektoroknál. Ide sorolható például az egészségügyi ágazat, az államigazgatás, a pénzügyi szektor, illetve az energiaipar terén bekövetkező változások. A törvényi módosítások mellett az üzleti tanácsadás felé tereli a vállalatokat, ha felvásárlásra, egyesülésre került sor, hatékonyságnövelés mellett döntenek, illetve az is, ha olyan személy kerül a cég élére, aki már korábban igénybe vette tanácsadók munkáját, s kedvező tapasztalatokat szerzett.
Az elmúlt hónapok egyik tendenciájának tekinthető, hogy nő az igény az informatikai biztonsághoz kapcsolódó szolgáltatásokra – osztotta meg tapasztalatait a PwC igazgatója. Mindezt azzal magyarázza, hogy a gazdaság élénkülésével a társaságok is nagyobb összegeket fektetnek be informatikai beruházásokba, és egyre inkább tudatában vannak a biztonsági kérdések kezelésének szükségességével.
A pénzügyi, telekommunikációs, energiaipari, szolgáltatói és termelői szektorban tevékenykedő társaságok – a PwC, hasonlóan a régiós gyakorlathoz, Magyarországon is ezen területekre fókuszál, eltérő megközelítést igényelnek, s mint az igazgató megjegyezte: a különböző szektoroknak különböző igényei vannak. Látható, hogy ha már tanácsadót vesznek igénybe, akkor általában specifikus problémákkal jelentkeznek, amelyekre egyedi megoldásokat igényelnek. A PwC üzleti tanácsadás részlegénél a szolgáltatási paletta a nemzetközi tapasztalatokra építve ennek megfelelően meglehetősen széles, hiszen a működési és informatikai kockázatkezelés mellett szervezet- és folyamatfejlesztéssel, informatikai rendszer bevezetésével, belső ellenőrzéssel, projektmenedzsmenttel és változáskezeléssel kapcsolatos kérdésekre is választ kaphat az ügyfél. Ugyanakkor a sikeresség alapvető feltétele – hangsúlyozta az igazgató –, hogy a nemzetközi módszertanokat a tapasztalt tanácsadók a hazai társaságok egyéni igényeire szabják. VG


