BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

"Elkerülhetetlen az idei kiigazítás, euró 2012-ben"

A bruttó hazai termék (GDP) 2006-ban várhatóan 4,5 százalékkal nő, miközben az államháztartás eredményszemléletű (ESA) hiánya - nyugdíjkorrekcióval - a GDP arányában 6,3 százalékot érhet el, így a beterjesztendő új konvergencia programban 2012-t lehet az euró új céldátumának kijelölni - mondta Petschnig Mária Zita, a Pénzügykutató Rt. főmunkatársa hétfőn sajtótájékoztatón.
"Elkerülhetetlen a költségvetési kiigazítás 2006-ban, de pótköltségvetésnek nincs értelme" - fogalmazott Antal László. A Pénzügykutató szakértője szerint nehéz megvalósítani egyszerre azonnali kiigazítást és elindítani a hosszabb távú szükséges államháztartási reformokat.
Ehhez egyértelmű szakmai előkészítés és konszenzus kell, amelynek ma még nyoma sincs - tette hozzá az ismert közgazdász, aki 2010-ig a kiigazítás szükséges mértékét 900 milliárd forintra teszi.
Az előrejelzés szerint a beruházások a tavalyinál gyorsabban, 7,5 százalékkal bővülnek 2006-ban, a háztartások fogyasztása pedig 3,6 százalékkal szemben az előző évi 2,2 százalékkal - ismertette Petschnig Mária Zita a Pénzügykutató Rt. új prognózisának mutatóit.
Mind a kivitel mind a behozatal várhatóan 12 százalékkal emelkedik az idén, a külkereskedelmi mérleg hiánya 3,2 milliárd euró, a fizetési mérlegé pedig 7,6 milliárd euró lehet - közölte a Pénzügykutató Rt. főmunkatársa, aki 2006-ra 2 százalékos inflációval számol. (MTI-Eco)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.