BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Húszmilliárdos beruházás Nyergesújfalun

A Zoltek Zrt. beruházásában a világ legnagyobb szénszálgyártó létesítménye épül meg Nyergesújfalun – jelentette be Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter. A mintegy 20 milliárd forint összértékű beruházással a térségben 400 ember kaphat munkát. A fejlesztések többek között a korábban meglévő akril- és szénszálgyártó kapacitások korszerűsítését és bővítését jelentik, de sor kerül egy kutató és fejlesztő központ létrehozására is. 2007 végére az éves gyártókapacitás eléri a 8 ezer tonnát, szemben a tavalyi ezer tonnával.
A magyar üzem kulcsfontosságú szerepet tölt be az európai piac polgári felhasználású szénszállal való ellátásában – hangsúlyozta Rumy Zsolt, a Zoltek Zrt. elnök-vezérigazgatója. A bizonyos felhasználási területeken még újdonságnak számító anyag elsőként az űrhajózásban jelent meg, de ma már számos iparág használja, közte a szélerőmű-iapar. A Zoltek hosszú távú szerződéseket kötött olyan, a saját iparágában vezető cégekkel, mint a dániai Verstas Wind Systems AS, illetve a spanyol Gamesca Eolica. VG

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.