BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Jobban élünk? Csúcson a fogyasztói bizalmi index - a kormány megítélése változatlan

A GfK Fogyasztói Bizalmi Index (FBI) márciusi értéke 204,3 pont, ami 14,2 ponttal meghaladja az előző negyedéves értéket, és minden korábbi értéknél magasabb - áll a GfK Hungária Piackutató Intézet 2006 első negyedéves felmérésében.
A piackutató intézet 2004 tavasza óta készít negyedévente FBI felméréseket. A Fogyasztói Bizalmi Index tartósan 100 feletti értéke gazdasági fellendülésre utal.
Az első negyedéves felmérésben a háztartások közel negyede érezte úgy, hogy családja jobb anyagi körülmények között él, mint egy évvel ezelőtt. Tavaly év végén még a háztartások kevesebb, mint egyötöde volt ezen a véleményen.
A megkérdezettek 35 százaléka úgy gondolja, hogy családja anyagi helyzete egy év múlva jobb lesz, mint most. Ez az arány is növekedett 2005 decembere óta. Némileg mérséklődött, 52 százalékról 48 százalékra, azok aránya, akik jövedelmük növekedésére számítanak az elkövetkező egy évben.
A tartós fogyasztási cikkek iránti vásárlási kedv túl van a csúcspontján: tavaly ősszel a megkérdezettek háromnegyede gondolta úgy, hogy érdemes tartós fogyasztási cikket vásárolni, ma ez az arány már csak 65 százalékos. Jelentősen megváltoztak az ingatlanpiaci várakozások: csupán a megkérdezettek egyharmada gondolja úgy, hogy lakásának értéke nőtt az utóbbi időben.
Negyed éve még 42 százalék volt ez az arány, 2004-2005-ben az 50 százalékot is meghaladta, sőt, két éve márciusban 70 százalékos volt. Az inflációs várakozások az elmúlt fél évben nem változtak számottevően, továbbra is a megkérdezettek 65 százaléka számít növekvő árakra.
A megkérdezettek 45 százaléka egy év távlatában növekvő hitelkamatoktól tart. A választási kampány dacára az elmúlt fél évben a kormány gazdaságpolitikájának megítélése szinte változatlan: a megkérdezettek 42 százaléka látja megfelelőnek, míg harmaduk szerint a kormány rossz munkát végez. (MTI-Eco)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.