Jövőre startol az e-útdíj
Sztrádadíj. A tervek szerint a jövő évtől induló használatarányos elektronikus útdíjfizetési rendszer (ed) infrastruktúrájának kialakítására az Útgazdálkodási és Koordinációs Igazgatóság (Úkig) a napokban írta ki a közbeszerzést. Az ed-vel kapcsolatban – amely első lépcsőben a teherautóknál váltja ki a matricarendszert – azonban még sok a kérdőjel, tudta meg lapunk Horváth Lászlótól, az Úkig igazgatójától.
Egyebek között nem dőlt el, hogy a teherautók az autópályákon kívül is fizetni fognak-e, nem tudni azt sem, milyen súlykategóriától vezetik be az ed-t, és eldöntésre vár az is, hogy a díjak milyen költséget fedezzenek. Bizonytalan az alkalmazandó technológia (osztrák vagy német rendszer) is.
Horváth László elmondta: az utóbbi csak a szolgáltatásra kiírt közbeszerzés tárgyalásos szakaszában – augusztus környékén – lehet téma. Kiíróként a technológiafüggetlenség platformján állnak, hiszen a pályáztatót csak az elvárt funkcionalitás, minőség és ár érdekli. A többi kérdésről a megvalósíthatósági tanulmány alapján lehet majd dönteni. Erre április 13-i ajánlattételi határidővel még március elején hirdették meg a közbeszerzést.
A megvalósíthatósági vizsgálatnak lesz része a díjpolitikai koncepció. A díjszintváltozatok közül a rendszer indulásakor valószínűleg a két legolcsóbb változat valamelyikét alkalmazzák. Azaz vagy a költségalapút, amely a folyó éves működési és felújítási költségeket fedezi – mint a jelenlegi matricás rendszer (ez az európai átlag harmada) –, vagy a meglévő hálózat összes tőkeköltségét is tartalmazó díjszint (ez az európai átlag fele). Az elképzelések szerint öt-tíz év alatt a fizetőképesség függvényében fokozatosan közelítenének a díjszintek az európai átlaghoz. A főbb kérdéseket vizsgáló előzetes megvalósíthatósági tanulmány május végére, a részletes, minden lényegi kérdést lefedő pedig augusztus elejére készül el.
Amíg a vitatott szakmai kérdések nem dőlnek el, nem lehet felelősen véleményt formálni – mondta lapunknak Karmos Gábor, a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete (MKFE) főtitkárhelyettese. Az MKFE az ed-vel kapcsolatosan kialakította elveit. Szeretnék elérni egyebek között, hogy a díjak csak az üzemeltetés és fenntartás költségeit fedezzék. Szeretnék azt is, hogy a befolyó pénzt kizárólag a közúti infrastruktúrába forgassák vissza. További elvárás, hogy a rendszer interoperábilis, azaz Európában mindenütt alkalmazható legyen. Karmos azt is fontosnak tartja, hogy lehetőleg minél alacsonyabb díjat vezessenek be, és azzal egy időben teremtsenek lehetőséget a szakma más költségeinek (adó, illeték) mérséklésére is. VG


