BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kész a debreceni elkerülő út

A tervek szerint holnap ideiglenesen forgalomba helyezik az M35-ös autópálya Debrecent elkerülő (a 4-es és a 354-es főút közötti) 12,7 kilométeres szakaszát – tudta meg lapunk Reményik Kálmántól. A Nemzeti Autópálya Zrt. elnök-vezérigazgatója azonban cáfolta értesülésünket, miszerint a szalagátvágás a debreceni önkormányzat kifogása miatt elmarad. Elismerte ugyanakkor, hogy tárgyalások folynak a helyhatóság száz méter széles erdősáv-telepítési kéréséről, amely mintegy ötmilliárd forinttal drágítaná a beruházást.

Elmondta, hogy a szakhatóságtól megkapták a zöld jelzést a forgalomba helyezéshez. Általános gyakorlat, hogy ez először ideiglenesen történik, és ezt akár több évvel követi csak a végleges forgalomba helyezés. Ez utóbbihoz kell megállapodást kötni az önkormányzattal.

Az M35-ös Debrecent elkerülő szakaszának kivitelezője a portugál Mota-Engil Engenharia e Construcao SA. A 2004 nyarán kezdődött beruházás közel nettó 22 milliárd forintba kerül. A befejezés szerződés szerinti határideje 2006. március 31.

Kilenc hónappal később, azaz decemberben tervezik átadni az M35-ös Görbeháza–Debrecen közötti 35 kilométeres pályaszakaszát. Ezt a Strabag Építő Zrt. építi, a nettó ár meghaladja a 68,7 milliárd forintot.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.