BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Közbeszerzési reform kell

Törvényi előny helyett – amely ellentétes lenne az uniós követelményekkel – átfogó cselekvési programmal növelné a kis cégek esélyeit a közbeszerzésekben az igazságügyi tárca. A feladatokat egy ad hoc munkacsoport fogná össze.

A közbeszerzések ésszerűsítése, ezen belül a mikro- és kisvállalkozások jogszerű és hasznos támogatásának megszervezése, működtetése összetettebb feladat egy-két mondatos törvénymódosításnál. A kisvállalkozások ugyanis nem részesíthetők előnyben például olyasformán, hogy a törvény előírná, akár egyenlő pályázat esetén is a hazai kisvállalkozót kellene kiválasztani. Ez ellentétes a közbeszerzés rendeltetésével és az uniós követelményekkel. Törvénymódosítás helyett az igazságügyi tárca a közbeszerzés valódi reformját, abban is elsődlegesen a törvény alkalmazásával összefüggő cselekvési programot – köztük egy magatartási kódex megalkotását – tartana megfontolandónak. Erről Gadó Gábor helyettes államtitkár nyilatkozott a Világgazdaságnak. Hangsúlyozta: a közösségi jog egységes belső piacot szeretne, ahol a vállalkozások valamennyi tagállamban egyenlő feltételekkel versenyeznek. Amikor nem engedi meg a hazai kisvállalkozások előnyben részesítését az idegen versenytársakkal szemben, ezzel védi is őket a diszkriminációtól másik országbeli pályázatokon.

Az unióban 2000-ben és 2004-ben végeztek felmérést a közbeszerzés problémáiról, s ezek Magyarországon ugyancsak gondot jelenthetnek. Különösen a kis cégeknek okoz nehézséget a pályázatokhoz szükséges információk beszerzése, kellő apparátus nélkül azokat sújtja leginkább a közbeszerzési procedúrával járó speciális jogi, gyakorlati ismeretek hiánya. Sokszor előfordul, hogy a pályázat túl nagy értékű szerződésre irányul, ahol egy kisvállalkozásnak legfeljebb bedolgozói pozíció jut. Ugyan ez sem lebecsülendő, de a tapasztalatok azt mutatják, hogy ilyen esetekben az eljárás nemegyszer kiírható volna akár több verseny keretében is – mondta az államtitkár. Gyakran túl rövid az idő az ajánlattételre, s ennek szintén a kis cégek látják hátrányát. Sokkal jobban megérzik a járulékos költségeket, mint a nagy vállalkozások, csakúgy, mint az ajánlati felhívásban esetleg szereplő magas képesítési követelményeket. Pályázati lehetőségeiket szűkítheti az egyébként természetes, ám nem mindig ésszerű pénzügyi garanciák megkövetelése.

Minderre figyelemmel a kis pályázók esélyeinek növelése sokrétű programot követel. A vállalatirányítási ajánlások mintájára szükség volna egy magatartási kódexre, amely szempontokat és javaslatokat kínál a piaci szereplőknek a részletkérdésekben a törvény adta mozgástér érvényesítésére. A közbeszerzések tanácsánál ma is működik, ám a jövőben jóval hangsúlyosabb szerepet kapna a kisvállalkozásokat segítő felvilágosító-tanácsadó szolgáltatás. A kamarák és a Cégszolgálat közreműködésével a jelenleginél fejlettebb rendszerre van szükség, hogy oktatással, több szakértővel, információs lehetőséggel, útmutatókkal, nyomtatványokkal elérhetőbb, egyszerűbb és sikeresebb legyen a kisvállalkozások számára ma még bonyolult közbeszerzési eljárás.

A feladatok összefogása az igazságügyi tárca által létrehozott – az érdekképviseletek és a közbeszerzési szakma képviselőiből álló – közbeszerzési monitoring- és reformbizottságra hárulna. Ez az ad hoc munkacsoport nem igényelne külön költséget. A monitoringrend-szer kiépítésével folyamatosan ellenőrizhető lenne a törvény alkalmazásával összefüggő teendők megvalósulása, így a törvénymódosítások is megalapozottabbá válhatnak. Ha az őszszel elkészülne a cselekvési program, a problémák egy része már egy éven belül megoldódna, és érdemi hatékonyságjavulást eredményezne a kisvállalkozások pályázataiban – vélekedett Gadó Gábor.

Pártvélemény

Podolák György: A közbeszerzés nem könnyíti meg a kisvállalkozások dolgát, de nyilvánvalóan nem véletlen, hogy az unió valamennyi országában szinte kivétel nélkül a hazai cégek nyerik meg a közbeszerzési pályázatokat – mondta az MSZP-s politikus. Úgy vélekedett, hogy a jogszabályok betartásával is megvan a lehetőség a kis- illetve a hazai cégek pályázati esélyeinek növelésére. Így például segíteni lehet őket rugalmasabb kiírásokkal, a kisvállalkozásokra is figyelemmel kialakított pályázati szempontokkal. Mindenesetre biztosítani kellene, hogy azonos kondíciók esetén a hazai pályázó nyerjen – tette hozzá.

Répássy Róbert: Szemléletváltásra mindenképpen szükség lenne annak érdekében, hogy a kisvállalkozások is a nagyokhoz hasonló eséllyel pályázhassanak – hangsúlyozta a Fidesz képviselője. Mint mondta, a törvény keretei között is van lehetőség például rugalmas pályázati kiírásokra vagy bizonyos adminisztratív akadályok csökkentésére. A nagyobb átláthatóság biztosításához azonban már szükség lenne a törvénymódosításra. Hasznos lenne az anonim jogorvoslat, mivel sok kis cég azért nem lép fel a jogsértő pályázati döntés ellen, mert attól tart, hogy emiatt esetleg hátrány éri a következő tenderen.

Répássy Róbert: Szemléletváltásra mindenképpen szükség lenne annak érdekében, hogy a kisvállalkozások is a nagyokhoz hasonló eséllyel pályázhassanak – hangsúlyozta a Fidesz képviselője. Mint mondta, a törvény keretei között is van lehetőség például rugalmas pályázati kiírásokra vagy bizonyos adminisztratív akadályok csökkentésére. A nagyobb átláthatóság biztosításához azonban már szükség lenne a törvénymódosításra. Hasznos lenne az anonim jogorvoslat, mivel sok kis cég azért nem lép fel a jogsértő pályázati döntés ellen, mert attól tart, hogy emiatt esetleg hátrány éri a következő tenderen.-->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.