Nem kímélték egymást a miniszterelnök-jelöltek a televízióban
Személyeskedéseket sem nélkülöző, feszült választási vitát folytatott hétfőn este a két rivalizáló olasz pártszövetség vezetője. A vasárnap megtartandó parlamenti választás előtt Silvio Berlusconi miniszterelnök védelmébe vette az általa irányított jobbközép koalíció eredményeit, és az ellenzéknek tulajdonított adóemelési szándékkal riogatta a televízió nézőit. Romano Prodi, a baloldali pártszövetség kormányfőjelöltje a növekedés gyorsítását és a bérek emelkedését ígérte.
A Le Figaro római tudósítója – a kampány valódi tétjét érzékeltetendő – olyan értesüléseket közölt, hogy a vita mindkét résztvevője kommunikációs szakértői gárda segítségével készült fel az összecsapásra. Ennek részeként kamera előtt ismételtek el válaszokat, és gyakorolták sokkoló hatású beszédfordulatok alkalmazását. Berlusconiról köztudott, hogy nem erőssége a tömör fogalmazás, ezért rá kellett vezetni, hogy egy-egy kérdésről két és fél percen belül maradéktalanul fejtse ki az érveit. Prodit viszont kíséri a professzori múlt és az elvont fogalmazására való hajlam, ezért őt arra kellett felkészíteni, hogy egyszerűbben fogalmazzon, és megnyerőbb módon adja elő a mondanivalóját.
A két fél március 14-én már tartott televíziós vitát, amelyen – kommentátorok szerint – Prodi szerepelt jobban. Berlusconi most felsorolta a kormány által végrehajtott reformintézkedéseket, és – nagy hatású kommunikációs petárdaként – bejelentette, hogy a választások megnyerése esetén eltörlik az elsődleges (lakás céljára használt) ingatlan adóját. A bejelentés után a kormányfő a kamerába nézve megismételte: „Igen, jól hallották, eltöröljük, ez egy bátor gesztus.” A fogást a Le Monde tudósítója hatásosnak ítélte, mert az olaszok háromnegyede saját tulajdonú lakásban él. Berlusconi egyúttal azzal vádolta az ellenzék vezérét – az Európai Bizottság korábbi elnökét –, hogy megsarcolná a megtakarításokat, mert az általa képviselt koalíció tagjai „gyűlölik a magántulajdont, és a középosztály vagyonát legszívesebben szétosztanák a baloldali szavazók között”.
Prodi általánosságban kijelentette, visszaadják az országnak az önbizalmat, hogy ismét elfoglalhassa az őt megillető helyet, ehhez azonban igazságos társadalmi viszonyokat és szociális békét kell teremteni. A kormányfő ingatlanadó-eltörlési tervét kommentálva a baloldal vezére rámutatott, hogy a szóban forgó adónem adja az önkormányzatok bevételeinek a zömét, ezért azt firtatta, hogy a helyhatóságokat miként kompenzálná egy újabb Berlusconi-kormány. Prodi a béreket terhelő járulékok öt százalékpontnyi csökkentését ígérte.
Ellenzéki előny Olaszországban
Közvéleménykutatás a zárás előtti utolsó felmérésben mintegy 3-5 százalékpontnyi hátránya volt Berlusconinak ellenlábasával szemben. A két politikus – a Le Figaro római tudósítója szerint – szívből gyűlöli egymást. A legutolsó előrejelzések is ellenzéki győzelmet valószínűsítettek.A hétfői vitában mindkét oldal a saját jelöltjét látta jobbnak, kommentátorok szerint kiegyenlített teljesítményt mutattak a résztvevők.
A hétfői vitában mindkét oldal a saját jelöltjét látta jobbnak, kommentátorok szerint kiegyenlített teljesítményt mutattak a résztvevők. -->


