BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Orbánnak súlyos kérdésekkel kell szembesülnie

Jóllehet Gyurcsány Ferenc miniszterelnök még épphogy visszatartotta magát a győzelem kihirdetésétől, éles fordulatnak kellene bekövetkeznie ahhoz, hogy ne váljék kérdésessé Orbán Viktor Fidesz-elnök jövője - írta hétfői választási kommentárjában a Financial Times. A londoni üzleti napilap szerint Gyurcsány a választások utáni éjszakán óvatosságra intette támogatóit, amikor úgy fogalmazott, hogy "a számokat tekintve elmondhatjuk: megnyertük az első fordulót ... de a választásoknak még nincs vége". A kommentár szerint ugyanakkor valószínűleg döntő jelentősége lesz a koalíció hatalmon maradása szempontjából, hogy az SZDSZ 6 százalék feletti eredményt ért el, vagyis átjutott az 5 százalékos bekerülési küszöbön. Szabados Krisztián, a Political Capital elemző cég igazgatója azt mondta a lapnak: ez idő szerint erősen valószínű, hogy a baloldalnak lesz többsége. A Financial Times szerint a jobboldalnak még azzal sem lesz meg feltétlenül a többsége, hogy a Magyar Demokrata Fórum, "az éjszaka meglepetése" átlépte az 5 százalékos küszöböt. Ráadásul - jóllehet az MDF hagyományosan közel áll a Fideszhez - a két párt igen rossz viszonyban volt az elmúlt négy évben, és Dávid Ibolya, az MDF elnöke kijelentette, hogy nem lépne koalícióra az Orbán Viktor vezette Fidesszel. A lap szerint hacsak nem következik be éles fordulat a második fordulóban, Orbán Viktornak súlyos kérdésekkel kell szembesülnie jövőjét illetően. Orbán megígérte ugyan, hogy felajánlja lemondását vereség esetén, nem világos azonban, hogy a párt ezt elfogadná-e - áll az elemzésben. A Financial Times ugyanakkor idézi Schöpflin Györgyöt, a Fidesz európai parlamenti képviselőjét, aki azt mondta: garantálhatja, hogy lesznek olyanok a párton belül és kívül, akik szerint eljött az ideje Orbán távozásának. Bárki győz is, a költségvetési deficit kezelésének azonnali próbája vár rá. A hiány tavaly elérte a GDP-érték 6,1 százalékát, ami a legmagasabb az EU-ban, és ez - a nagy folyómérleghiánnyal, valamint a romló globális befektetési klímával együtt - sebezhetővé tette a forintárfolyamot - áll a londoni üzleti napilap hétfői elemzésében. (MTI)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.