Reformok nélkül nem megy
A globalizációt és Európa versenyképességét állították a hét végi, bécsi tanácskozásuk középpontjába a tagállamok pénzügyminiszterei. A fórum a 25 tagállam egészére 2,2, az euróövezetnek pedig 1,9 százalékos növekedési prognózist tett közzé, egyúttal összességében kedvezőnek minősítette a makrogazdasági kilátásokat. A testület sürgette a tagállamok kormányait, hogy a gazdasági fellendülés jelenlegi szakaszát használják ki a szükséges szerkezeti reformok gyorsítására és a fiskális konszolidáció továbbvitelére. A globalizációról folytatott eszmecserében két kérdésre összpontosítottak a miniszterek: miként lehet megőrizni, sőt megerősíteni Európa mint üzleti tevékenység helyszínének vonzerejét, másodikként pedig miként lehet szavatolni a globális verseny előnyeinek egyenlőbb elosztását.
A versenyképesség fokozásának fontos eszközét látják a miniszterek a munkaerő-piaci reformokban. A szabályozási korrekciók során azonban nem a munkahelyek, hanem az emberek védelmére kell összpontosítani, a törekvés részeként meg kell erősíteni a társadalombiztosítási rendszert. A rugalmasabb munkaerő-piaci alkalmazkodáshoz jól képzett foglalkoztatotti állományra van szükség, és meg kell teremteni az elbocsátottak mielőbbi elhelyezkedésének feltételeit.
Az egységes belső piac megerősítése végett a tanácskozás sürgette az átláthatóbb és költséghatékony adórendszerek megteremtését, szorgalmazták a vállalati adózás rendjének öszszehangolását. Érveket fogalmaztak meg a „közös, konszolidált vállalati adózási alap” elvének alkalmazása mellett, amely főleg a több tagállamban is tevékenykedő cégek tevékenységét könnyítené meg.
A pénzügyminiszterek egyúttal közös álláspontot fogalmaztak meg a Bretton Woods-i intézmények (IMF, Világbank) április 21-i ülésére. Ezek szerint a valutaalapnak meg kellene erősítenie a makrogazdasági folyamatok feletti felügyeleti tevékenységét, felkészültebbé kellene válnia a válságmegelőző és -megoldó szerepkör ellátásában. A tanácskozás résztvevői emellett magának a pénzügyminiszteri tanácsnak a működését is javítani szeretnék.
Felkészülés egy pénzügyi válságra
A tanács megtárgyalt egy bizalmas jelentést is, amely szerint a felügyeleti szervek nincsenek kellően felkészülve az esetleges pénzügyi válságok kezelésére, amikor pedig a származékos ügyletekkel operáló hedge alapok, illetve a vállalatok kivásárlására szakosodott zárt magántársaságok tevékenysége különleges gazdasági kockázatot jelent.Utóbbiakat tavaly a szociáldemokrata Franz Müntefering jelenlegi német alkancellár az ország ipari bázisának szétzilálásával vádolta meg.
Utóbbiakat tavaly a szociáldemokrata Franz Müntefering jelenlegi német alkancellár az ország ipari bázisának szétzilálásával vádolta meg.-->


