BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Sikeres a biotech ágazat

Bebizonyosodott az a korábbi véleményünk, miszerint Magyarországnak már sikerült felkerülnie a világ biotechnológiai térképére – sommázta Duda Ernő, a Magyar Biotechnológiai Szövetség elnöke, a Solvo elnök-vezérigazgatója a világ legnagyobb szakrendezvényén, a chicagói Bio 2006-on szerzett tapasztalatait. A szakmai programokkal sűrűn dúsított kiállításon hatvannál is több ország vett részt, térségünkből Magyarország mellett csupán Csehország. Duda szavainak az ad jelentőséget, hogy a biotechnológia a világ egyik leggyorsabban fejlődő, leginkább perspektivikus iparága: az Ernst & Young legújabb felmérése szerint tavaly 28 százalékos növekedést produkált.
„Intézményesen” tavaly vett részt először Magyarország az évente tartott rendezvényen, az idén azonban már komolyan felvonultak a magyarok. A Magyar Befektetési és Kereskedelemfejlesztési Kht. (ITDH) szervezésében és támogatásával egy negyven négyzetméteres standon tíz magyar biotech cég mutatta be kínálatát, képviselőik a helyszínen folytattak – fejenként átlagosan húsz – tárgyalást. Emellett további magyar vállalatok anyagait, kínálatát vitték ki a standra – mondta el lapunknak Rétfalvi György, az ITDH vezérigazgatója. A részvételt támogatták, költségének legalább a felét állami forrásból finanszírozták. A rendezvény kedvező tapasztalatainak egyike az volt, hogy bebizonyosodott, az iparág odafigyel a magyarokra – fogalmazott Duda Ernő. Ennek számos jele volt, s nem is csupán a már a helyszínen megkötött üzletek. Pedig volt olyan cég, amely megállapodott klinikai vizsgálat lefolytatásáról, egy másik saját fejlesztésű diagnosztikai termékének licenceladásáról, s arra is volt példa, hogy a helyszínen felvett kapcsolat nyomán a közeljövőben Magyarországra jön egy amerikai cég képviselője a tervezett üzlet véglegesítésére. Az is mutatja az érdeklődést, hogy sokan – kis- és óriásvállalatok egyaránt – célirányosan keresték a magyar standot, beleértve a klinikai kísérleteket végezni kívánókat, kockázatitőke-társaságok képviselőit, tanácsadókat és szolgáltatókat.
Magyarországon kiemelt iparágnak számít a biotechnológia, az ITDH is ágazati programot indított, s ennek kidolgozásában és végrehajtásában a legszorosabban együttműködött-együttműködik a szakszövetséggel. Ez utóbbi ajánlására állították össze az idei naptárat is – mondta Rétfalvi. Hozzátette: csak az elmúlt hetekben hoztak össze roadshow-t az USA keleti partján, rendeztek szakszemináriumot Düsseldorfban, találkozót Budapesten, s szervezik az őszi roadshow-t az Egyesült Államok nyugati partján. Emellett számos európai kiállításon, az ezekhez kapcsolódó konferenciákon, szemináriumokon vesznek részt magyar cégek.
A rásegítés jól jön annak a magyar biotechnológiai iparnak, amely gyorsan fejlődik, s amelynek adottságai révén minden esélye megvan arra, hogy öt éven belül Európában a tíz-tizenöt legnagyobb közé bekerülve biotech középhatalommá váljon – véli Duda Ernő.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.