BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Százezres minimálbér: végrehajthatatlan, érthetetlen, veszélyes

Piros László , az Élelmiszer-feldolgozók Országos Szövetségének (Éfosz) főtitkára: „Végrehajthatatlan lenne az élelmiszeriparban a 100 ezer forintos minimálbér bevezetésére vonatkozó Fidesz-javaslat. Az iparági átlagkereset ma csak 140 ezer forintot tesz ki, és eleve alacsonyabb a teljes hazai feldolgozóiparénál. Egyes ágazatokban (elsősorban a konzerv-, a sütő- és az édesiparban) az átlagbér alig haladja meg a 100 ezer forintot, és a bérekkel kapcsolatos kiadások a költségek 20-30 százalékát is elérhetik, szemben a máshol tapasztalható 10 százalékos aránnyal. Nyilvánvaló, hogy a mai piaci viszonyok között a többletterhet nem lehetne érvényesíteni az árakban. Ebből is következik, hogy a 100 ezer forintos minimálbér rontaná az élelmiszeripar versenyképességét, ez pedig fokozná az uniós csatlakozás óta tartó belpiacvesztést. Bár a beígért járulékcsökkentés tompíthatná a kedvezőtlen hatásokat, a jelentős minimálbér-emelési terveket nem tenné megvalósíthatóvá.”

Dirk Wölfer, a Német–Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara kommunikációs vezetője: „A minimálbér csak az egyik elem azok közül, amelyek befolyásolják a vállalkozók döntéseit. Vagyis nincs közvetlen kapcsolat a munkahely-teremtési szándékok és a minimálbér összege között. Ebből a szempontból a végleges döntés csak akkor születhet meg, ha teljes egészében megismerhető lesz az adó- és járulékrendszer. Egy elemet kiragadni ezek közül nem lehet. Az mindenesetre biztos, hogy ha az elkövetkező négy esztendő során 60 százalékkal növekszik a minimálbér, akkor az igencsak megközelíti majd a magyarországi átlagbérszínvonalat. A mai arányok nagyban-egészében megfelelnek az európai uniós adatoknak. Meglesz a veszélye annak, hogy a foglalkoztatás eltolódik a feketegazdaság irányába. A vállalkozók terheit növeli a minimálbér emelése, ugyanakkor ez pluszbevételt jelent a költségvetés számára, mivel arányosan növekednek a társadalombiztosítási járulékok.”

Dávid Ferenc , a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének főtitkára: „A tavalyi minimálbér-megállapodás során az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) százforintonként vizsgálta az emelés ágazatokra gyakorolt hatását. Ennek fényében pedig érthetetlen, hogyan lehet hatásvizsgálat nélkül kijelenteni, hogy 2010-re százezer forint lesz a minimálbér. Most az OÉT jogköre a minimálbér-egyezség, munkaadói, munkavállalói és kormánykonszenzus alapján állapodunk meg, így a kijelentésből a VOSZ hiányolja a szociális partnerekkel való párbeszédre való törekvést. Az OÉT-ben tavaly három évre született egyezség a legkisebb bérről, ennek feltételeit a munka törvénykönyve rögzíti. E szerint 2008-ban 69 ezer forint lesz a legkisebb bér, vagyis majd ötven százalékkal kellene ezt még két év alatt emelni, hogy százezer legyen – teljesítménykövetelmény nélkül. Hiába a Fidesz 10 százalékpontos járulékcsökkentési ígérete, ha így növelné a munkaadói terheket.”

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.