BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Vállalkozó a nyertesek többsége

A Magyarország számára 2004– 2006 között rendelkezésére álló uniós források több mint 96,5 százaléka már gazdára talált – jelentette be Baráth Etele európai ügyekért felelős tárca nélküli miniszter tegnapi sajtótájékoztatóján. Az I. Nemzeti fejlesztési terv mérlegét (I. NFT) megvonva elmondta: a strukturális alapoknál 93, a kohéziós alapnál pedig – a visegrádi államok közül elsőként Magyarországon – 100 százalékos a lekötés.
Szavaiból kiderült, hogy a sikeres pályázók száma közelít a 15 ezerhez, és a legtöbb nyertes a forprofit szektorból került ki. Az itteni 11 583 támogatott projekt 78,6 százalékát vállalkozások nyújtották be. A nyertesek közül 5414 a mikro-, 3594 a kis-, 1706 a középvállalkozás és 321 a nagyvállalat. Projektszám alapján második helyen az önkormányzatok és a központi költségvetési szervek állnak, szám szerint 2311, míg a harmadikon a nonprofit és civil szervezetek 836 nyertes pályázattal.
A miniszter által közölt adatokból ugyanakkor az is kitűnt, hogy a megítélt támogatás alapján az önkormányzatok, központi költségvetési szervek viszik el a pálmát 60,5 százalékkal. A második helyre kerülnek a vállalkozások, míg a harmadikon itt a nonprofit és civil szervezetek találhatók nyolc százalékkal. Eddig a legtöbb támogatást – összesen 382,7 milliárd forintot – az önkormányzatok, központi költségvetési szervek nyerték el, és e téren a második helyre került vállalkozásoknak be kellett érni ennek az összegnek alig valamivel több mint a felével, összesen 198,7 milliárd forinttal.
Tanulságos az is, hogy az I. NFT operatív programjai közül a regionális fejlesztési pályázatok iránt mutatkozott a legnagyobb érdeklődés, háromszor akkora volt az igény, mint a keret. A gazdasági versenyképességi és a humánerőforrás-fejlesztési kiírásoknál a keret kétszeresére nyújtottak be pályázatokat, míg az agrár- és vidékfejlesztésnél 60 százalékkal volt nagyobb az igény a keretnél.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.