Továbbra is lendületesen fejlődik a mobilkészülék-piac. Az idén az első negyedévben mintegy 41 millió készüléket lehetett eladni Nyugat-Európában. Ez 11 százalékkal több, mint az egy évvel korábbi. Az amerikai IDC piackutató szerint a dinamika megtartása az új generációs (3G-s) telefonok piaca meglódulásának köszönhető. Magyarországon már tavaly elindult e-szolgáltatás, a hálózat lefedettsége azonban még viszonylag korlátozott. Így egyelőre megosztottak a készülékgyártók a technológia itthoni rövid távú lehetőségeivel kapcsolatban. Van olyan becslés, amely szerint a tavalyi öt után az idén a teljes forgalom tíz százalékát is elérheti a 3G-s mobilok értékesítése. Ugyanakkor a hálózat korlátozott kiépítettsége mellett a tartalomszolgáltatás szűkös kínálata is kedvezőtlenül befolyásolja a lehetőségeket. 8. oldal