BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

900 milliárdos csomag a láthatáron

A befektetőknek az a legfontosabb, hogy jó irányú költségvetési döntéseket lássanak, és nem az, hogy a kormány ismét "alapvetően irreális" céldátumokra helyezze a hangsúlyt, áll a DrKW elemzésében. Londonban úgy látják, van esély a komoly kiigazításra, de nem szabadna ragaszkodni a 2010-es eurócéldátumhoz. A Goldman Sachs pesszimistább. Szerintük bejelentések lesznek hétfőn, de igazi megszorítások csak jövőre várhatóak.

Meglehetősen eltérő derűlátással várják londoni feltörekvő piaci elemzők a jövő héten nyilvánosságra kerülő magyar kormányprogram költségvetési intézkedéseit. A Dresdner Bank londoni befektetési érdekeltsége, a DrKW ház 900 milliárd forintos idei bevételnövelő csomagot jósol, ugyanakkor hitelességi kockázatnak tartaná, ha a kormány kitartana a 2010-es eurócéldátum mellett. A Goldman Sachs viszont úgy gondolja, az igazi intézkedésekre, például az áfaemelésre, csak jövőre kerül sor.

A Dresdner elemző részlege által pénteken kiadott részletes jelentés szerint a cég munkatársai a minap Budapesten jártak, számos kulcsintézmény döntéshozóival tárgyaltak, és azt tapasztalták: az eddigi költségvetési elcsúszások ellenére most igen erős a meggyőződés a helyiekben, hogy "ezúttal másképp lesz".

Az ennek alátámasztására használt két leggyakoribb érv az, hogy az új MSZP-SZDSZ kormány erős felhatalmazást kapott a takarékossági csomag kidolgozására, és most a közvélemény is támogatna bizonyos intézkedéseket, áll a cég pénteki jelentésében.

A költségvetési konszolidáció szükségességére erősen összpontosító sajtó és egyre több felmérés is arra utal, hogy a választók felkészültek egy takarékossági csomagra, és azt - ellentétben 2002-vel - el is fogadnák.

Az elemzés szerint tekintetbe véve, hogy a kormány mögött kényelmes parlamenti többsége áll, és a következő választások négy évre vannak, Gyurcsány Ferenc miniszterelnök várhatóan radikális gazdasági és főleg költségvetési változtatásokat fog szorgalmazni. A DrKW elemzői szerint kezd felülkerekedni a vélemény, hogy a szocialisták akár az októberi helyhatósági választások elvesztését is készek megkockáztatni, cserébe azért a lehetőségért, hogy a költségvetési reform hosszú távú pozitív hatásai időben érvényesüljenek a következő, 2010-es parlamenti választásokra.

A hiteles és ambiciózus költségvetési csomaggal kapcsolatos várakozások magas foka arra utal, hogy "Gyurcsány és csapata" pozitív bejelentést tesz május 29-én, áll a Dresdner előrejelzésében.

A DrKW londoni elemzői azzal számolnak, hogy a kormány mintegy 900 milliárd forint pótlólagos idei bevételt generáló intézkedéscsomaggal áll elő, és nem zárható ki ezermilliárd forintnál nagyobb terv 2007-re és 2008-ra. Egy ilyen bejelentést valószínűleg jól fogadna a piac, és ez a befektetési konstrukciók átmeneti fellendülését okozná.

A DrKW szerint ennek a forgatókönyvnek két fő kockázata van. A kormánynak gyorsan megfelelő mennyiségű részlettel kell szolgálnia a költségvetési hiány csökkentésének módjáról, mivel puszta számok bejelentése további magyarázat nélkül az ellenkező hatást válthatja ki, és nyomás alá helyezheti a piacot.

Másrészt a 2010-es eurócsatlakozási céldátum fenntartása szintén csökkentheti a költségvetési csomag hitelességét, mivel ehhez a cég számításai szerint már az idén hozzávetőleg 1400 milliárd forintnyi kiigazításra lenne szükség. A befektetőknek a legfontosabb az, hogy jó irányú költségvetési döntéseket lássanak, és nem az, hogy a kormány ismét "alapvetően irreális" céldátumokra helyezze a hangsúlyt, áll az elemzésben.

A londoni Dresdner-részleg szerint emellett még mindig megvan annak a kockázata, hogy a parlament felvizezi a mégoly ambiciózus költségvetési programot is, és középtávon ismét nem teljesülnek a költségvetési célok.

A Goldman Sachs globális pénzügyi szolgáltató csoport londoni befektetési irodájának átfogó pénteki előrejelzése mindazonáltal az idén csak mérsékelt költségvetési szigorítást vár, és azzal számol, hogy az "érzékeny" intézkedéseket 2007-re, az önkormányzati választások utánra halasztják, de "áttörés akkor sem lesz". Az elemzés 2007-re valószínűsíti például az élelmiszerek és néhány más, "politikailag kényes termék" 15 százalékos kedvezményes áfájának felemelését, de a ház szerint a csomag hitelességének fokozása végett egyes 2007-es adóemeléseket már a jövő héten bejelenthetnek.

A Goldman Sachs szerint a kormány költségvetési konszolidációs programjának igazi próbája az lesz, hogy sikerül-e a "pazarló" kiadási oldal reformja. A magyar kormány GDP-arányos költekezése a legmagasabbak között van az EU-ban - a jelentéshez mellékelt grafikon szerint meghaladja az 50 százalékot, és az unióban ezen a mércén csak Finnország, Dánia, Franciaország és Svédország jár előtte -, és "nem valószínű, hogy az alapos és tartós kiadási oldali reform néhány év alatt megvalósítható".

A Goldman Sachs szerint a hatékonyságot javító kiadási reformok általában nem népszerűtlenek a választók körében, ám nagy mennyiségű, aprólékos munka és politikai tőke kell a különböző érdekek letöréséhez. Enélkül súlyos a kockázata annak, hogy a növekvő bevételeket is végül elköltik. A ház kedvezőtlen jelként értékeli, hogy a kormány máris elvetett néhány olyan szerkezeti módosítási javaslatot - például a költségvetési beterjesztések realitását előzetesen értékelő független testület felállítását -, amelyek jelezték volna a hosszú távú költségvetési konszolidáció melletti elkötelezettségét. Az, hogy a kormány kitart az euróövezeti feltételek 2008-as teljesíthetősége mellett, arra utal, hogy - legalábbis nyilvánosan - nem ismerte fel a költségvetési deficitprobléma mértékét.

A Goldman Sachs szerint az alaphelyzet az, hogy valószínűtlen a magyar költségvetési probléma megoldhatósága a következő két évben, és így a feltételek sem teljesíthetők 2008-ra. A 2010-es euróbevezetéshez Magyarországnak a következő 12 hónapban be kellene lépnie az ERM-II. átváltási rendszerbe, és erősen valószínűtlen, hogy ehhez az euróövezeti jegybank beleegyezését adja, áll az elemzésben.

A cég londoni elemzői szerint a kormánynak "egy bizonyos ponton be kell majd ismernie", hogy a 2010-es céldátum irreális - és "azt is, hogy nem tud ennél reálisabb alternatívát kínálni". A 2012-es céldátum éppen a 2010-es választások hajrájában igényelne költségvetési megszorításokat, 2014 pedig - amellett, hogy a következő kormány hivatali idejének vége - "túl messze van ahhoz, hogy az EU számára lényegi, a piacok számára pedig komolyan vehető legyen", áll az elemzésben.

A Goldman Sachs várakozása szerint a költségvetési problémák a következő néhány évben is folyamatosan jelen lesznek, és a GDP-arányos adósság is tovább fog emelkedni. (MTI)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.