Amnesztia a bevándorlóknak
Az amerikai szenátus nagyjából a Fehér Ház várakozásainak megfelelő, viszonylag engedékeny törvénytervezetet hagyott jóvá a mintegy 11 millió illegálisan bevándorolt helyzetének legalizálására. Következő lépésként az indítványt egyeztetni kell a képviselőház által tavaly decemberben elfogadott, jóval szigorúbb változattal.
A szenátusi tervezet megnyitná az állampolgársághoz vezető utat az öt évnél hosszabb ideje ott tartózkodó mintegy hétmillió külföldi előtt, ha kifizetik a törvényszegés miatt kirótt büntetést és a visszamenőleges adókat, ha munkában maradnak és átesnek egy háttérellenőrzésen, illetve szert tesznek a megfelelő angolnyelv-tudásra. A 2–5 év közötti USA-beli tartózkodást igazolni tudó mintegy hárommillió főnek el kellene hagynia az ország területét, de utána ideiglenes vízummal visszatérhetne vendégmunkás státusba, és később folyamodhatna állandó tartózkodási engedélyért vagy állampolgárságért. A két évnél rövidebb ideje ott tartózkodóknak el kellene hagyniuk az országot, és külföldről kérhetnének vendégmunkás státust, ezt azonban nem biztos, hogy meg is kapják.
A képviselőház tavaly decemberben elfogadott tervezete ennél jóval szigorúbb, mert elrendelné a határok szigorú őrizetét, az illegálisan bent tartózkodó külföldieket pedig kitenné a törvényszegés miatt igazságszolgáltatási eljárásnak. Míg a szenátusi republikánusok erősen megosztottak a bevándorlás megítélése ügyében, addig a képviselőházi konzervatív blokk nagyobbrészt ellenzi az ország területén tartózkodók státusának legalizálását.
Puhuló republikánusok
Az illegális bevándorlók státusának rendezése az eddigieknél is jobban megosztja a republikánus tábort.A párt szimpatizánsainak már végig kellett nézniük, hogy a hajdan markánsan konzervatív blokk miként hajt végre a korábbi hitvallásával homlokegyenest ellentétes programot, növelve a kiadásokat és a költségvetési hiányt, és tovább duzzasztva a Clinton-kormány idején alaposan bővített államapparátust.
A párt szimpatizánsainak már végig kellett nézniük, hogy a hajdan markánsan konzervatív blokk miként hajt végre a korábbi hitvallásával homlokegyenest ellentétes programot, növelve a kiadásokat és a költségvetési hiányt, és tovább duzzasztva a Clinton-kormány idején alaposan bővített államapparátust.
-->


