BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Célegyenesben a koalíció

A célegyenesbe fordultak a kormányalakítást megelőző egyeztetések, az elmúlt hetek során a kijelölt miniszterelnök számos tárgyalást folytatott a gazdasági élet, a civil szféra és a politikai pártok képviselőivel. Tegnap Gyurcsány Ferenc részt vett egyebek között a Gazdasági és Szociális Tanács ülésén, ahol egyetértés volt abban, hogy elodázhatatlanok a reformok. Demján Sándor soros elnök egyenesen új reformkorról beszélt, a kijelölt kormányfő a kicsit más kicsengésű rendszerkorrekciót emlegette, utalva arra, hogy a jelenlegi helyzet nem csak az elmúlt négy év felelőssége. Az eddigi egyeztetések részvevői hiányolták a konkrétumokat; a miniszterelnök-jelölt inkább tesztelésre használta a fórumokat, hogy a hasznos tanácsokat beemelje a programba. Információink szerint zömmel elsimultak az utolsó ellentétek is a közös kormányzás útjából, s így hétfőn az MSZP és az SZDSZ vezetői aláírják a koalíciós szerződést. Ekkor már kész lesz a kormányprogram is, amelyet vasárnap az SZDSZ küldöttgyűlése jóváhagy. A liberális pártnak még döntenie kell, hogy a felkínált négy minisztérium – gazdasági, egészségügyi, külügyi, környezetvédelmi – közül melyik hármat választja. 3. oldal

Kormányalakítási menetrend

Május 26.: A kijelölt kormányfő részt vesz az SZDSZ, majd az MSZP frakcióülésén

Május 27.: Gyurcsány Ferenc részt vesz az MSZP országos választmányának ülésén

Május 28.: SZDSZ-küldöttgyűlés dönt a koalíciókötésről, a kormányprogramról

Május 29.: a koalíciós megállapodás nyilvános aláírása

Május 30.: a program s a minisztériumokról szóló törvény benyújtása

Június 2.: kormánytagok megnevezése

Június 6–8.: miniszterjelöltek meghallgatása az illetékes parlamenti bizottságokban

Június 9.: megalakul az új kormány

Június 10.: OÉT-ülés, ismertetik az adó- és költségvetési terveket

Június 12.: az új Gyurcsány-kormány első ülése

Június 13–14.: új törvényjavaslatok beterjesztése

Június 13–14.: új törvényjavaslatok beterjesztése -->

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.