BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Egyszerűsödő német cégalapítás

A német igazságügy-miniszter törvénytervezetet készíttetett a cégjog módosítására, amelynek nyomán lényegesen könnyebbé válna korlátozott felelősségű társaság alapítása. Az előterjesztő Brigitte Zypries a cégalapítások serkentésének és a németországi bejegyzések vonzóbbá tételének szándékával indokolta a lépést.

A változás nyomán 10 ezer euróra szállítanák le a kötelező minimális törzstőke összegét egy ottani kft. (GmbH) megalapításához a korábbi 25 ezerről, emellett lényegesen egyszerűbbé tennék a cégalapítási eljárást. A váltást részint az a hátrány kényszerítette ki, amely németországi cégbejegyzésnél – például a brit gyakorlattal összevetve – jelentkezik. A felelősség korlátozására alkalmas brit – limited – cégforma esetében az alapításhoz nem kell törzstőkét összehozni, a bejegyzés pedig néhány nap alatt véghezvihető. Az eltéréssel, illetve a gyakorlat egységesítésével az Európai Bíróság egy 2003-as határozata is foglalkozott, amely csak elvben nyitotta meg az utat a német vállalkozók számára a „limited”-ként való bejegyzéshez.

A minimálisan szükséges törzstőke leszállítását üzleti tanácsadók máris vitatják. Egyesek szerint a 10 ezer eurós öszszeg továbbra sem jelent elégséges vonzerőt a limited formával szemben. Más tanácsadók azért helytelenítik a kormány tervét, mert a korábbi, magasabb öszszeg bizonyos hitelességet kölcsönzött a vállalkozásnak. A törvényhozásban a bajor CSU képviselői „se hús, se hal” tervnek minősítették az igazságügy-miniszter indítványát, amely a működéshez szükséges tőke és a hitelezők védelme szempontjából egyaránt elégtelen viszonyokat teremt.

A bejegyzési eljárás egyszerűsítését részint úgy hajtanák végre, hogy a szükséges engedélyeket utólag is be lehetne szerezni, emellett a székhelyet külföldre is át lehetne helyezni. Maradna viszont az az előírás, hogy a jegyzőnél meg kell jelenni, ami a költségek és az időigény alapján egyaránt veszteséget jelent.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.