BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Gondok az e-kereskedelemben

Hiába módosította elfogadása óta immár másodjára a román parlament az elektronikus kereskedelmet szabályozó törvényt, az még mindig nem felel meg az elvárásoknak. Bár a legutóbbi módosítástól az érintettek lényegi változásokat vártak, most inkább csak apróbb kiigazításokra került sor.

A módosított törvény például lehetőséget teremt arra, hogy a felhasználók elektronikus postaládájába beérkező, nem kívánt reklámok esetén a reklámozó cég ellen feljelentést tegyen, noha tulajdonképpen kevés esélye van annak, hogy ezért bárki is büntetést rójon ki. Ugyanakkor azok a cégek, amelyek ingyenesen küldik más cégek reklámjait, nem vonhatók felelősségre.

A törvényhozók lépésüket azzal indokolták, hogy az ágazat önszabályozó módon fog viselkedni, és ezt a folyamatot nem kell előírásokkal fékezni. Ezzel szemben sok cég szerint a szabályozás hiánya inkább a fejlődésnek vet gátat.

Romániában nem hivatalos adatok szerint legalább 130 ezer bejegyzett, .ro végződésű honlap van, s a trafic.ro felmérése alapján 2006 áprilisában mintegy ötmillió román állampolgár lépett be legalább egyszer az rendszerükben nyilvántartott honlapokra. Egyes elemzők szerint az aktív felhasználók száma 2006 végére akár 50 százalékkal is növekedhet. Dinamikusan fejlődik az online hirdetések piaca is: 2005-ben meghaladta a hárommillió, és 2006 első negyedévében pedig elérte a 1,5-2 millió eurót.

Ami az online kifizetéseket illeti, a román felhasználók tranzakciónként 60 eurós átlaggal havonta 4-5 ezer elektronikus átutalást kezdeményeznek. Az interneten beszerzett, illetve keresett cikkek közt a legnépszerűbbek a számítógép-alkatrészek, könyvek, mobiltelefonok és háztartási gépek. Ez utóbbi szegmens egyébként lendületet kapna, ha a hatóságok végre bevezetnék a „virtuális pénztárat”. További hiányossága a rendszernek, hogy az adóhivatal nem támogatja az elektronikus kifizetéseket adókedvezményekkel, viszont az internetes szolgáltatásokat fokozott figyelemmel ellenőrzi.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.