Magas állami beruházási láz
Ennek ellenére a részletes adatokat vizsgálva nincs okunk túlságosan nagy örömre. A magas számokért továbbra is az állami beruházások felelnek, ezt jól jelzi, hogy a teljes növekmény csaknem 90 százalékáért a szállítási ágazat teljesítménye felel. Itt számolja el a statisztika az autópálya-építéseket, márpedig 2006 elején 68 kilométert adtak át. Ekkor készült el az M5-ös országhatárig érő szakasza, a nyíregyházi és debreceni elkerülők, valamint az M7-es egy újabb része a Balaton déli partján. Ezenkívül épülnek – többek között – a Görbeháza utáni M3-as, M35-ös szakaszok, valamint az M7-es is elér majd Nagykanizsától az országhatárig. A szokásosnál intenzívebben indultak be az idén a városi útfelújítási munkálatok is, ez a választási években megszokott jelenség, a folyamat várhatóan kitart az önkormányzati szavazásig.
Hasonlóan kormányzati pénzekből folytak a dunai árvízvédelmi kiadások, ez azt eredményezte, hogy az amúgy kis súlyú közigazgatási ágazat a második legnagyobbként járult hozzá a beruházásnövekedéshez. Már a fentiekből is sejthető, hogy a magánszektor felhalmozási tevékenysége ennél jóval visszafogottabb volt. Igazán látványos teljesítményt csak az idegenforgalmi szektor és a kereskedelem produkált. Előbbi esetében a szállodaépítések játszották a fő szerepet. Az első negyedévben javában zajlott a New York Palota felújítása, a teljes projekt önmagában is 20-25 milliárd forint körüli értéket képvisel, de még mintegy fél tucat négy-, ötcsillagos hotel épült, épül a fővárosban, s több kisebb vidéki szállodát is építettek. A kereskedelemnél a nagy üzletláncok terjeszkedése nyomott nagyot a latban, bővül a Lidl vidéki hálózata, terjeszkedik az Auchan is.
Több fontos területen azonban igen gyenge eredmények születtek. A legkiábrándítóbb adatok a konjunkturális szempontból kiemelkedő jelentőségű feldolgozóiparban születtek: itt csaknem 10 százalékos visszaesést mért a KSH. A hivatal ugyanakkor emlékeztet, hogy az előző év elején itt nagy kapacitásnövelés valósult meg, de kétségtelen: a hullámokban megvalósuló fejlesztés következő fordulója még nem érkezett el. Ez egyben a feldolgozóipar foglalkoztatottságbővítési kilátásairól is sötét képet fest. Tavaly dinamikus növekedés mellett is nettó létszámcsökkentő volt az ágazat, úgy tűnik, az idén sem fordul meg látványosan a tendencia. MI


