BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Megújul az Interreg

A területi együttműködés felértékelődik az Európai Unió kohéziós politikájában, és ez új lehetőségeket kínál Magyarország számára is – állítják a szakemberek. Önálló harmadik alkotóelemként jelenik meg a célkitűzések között az európai területi együttműködés, és négyszeresére nő az erre fordítható közösségi források összege 2007 és 2013 között. Magyarország esetében ez azt jelenti, hogy évente másfél-kétszer annyi pénz fordítható erre a célra, mint a most futó Interreg programban. Az uniós döntés jelentősége abban is áll, hogy az EU részéről elvárják: a nemzeti fejlesztési politikában is jelenjen meg ez a felértékelődés – hangsúlyozta Répássy Helga, az Országos Területfejlesztési Hivatal elnökhelyettese.

Három fő területre összpontosít ez a kohéziós célkitűzés: a határ menti, a transznacionális és az interregionális együttműködésre, amely azután konkrét „kis” operatív programokra lebontva jelenik meg.

Lapunk úgy értesült, hogy Magyarország számára a területi együttműködés keretében határ menti kooperációra 308 millió eurót (77 milliárd forint) allokált az Európai Bizottság hét évre. Ez a keret hét – Magyarország–Ausztria, Magyarország–Szlovénia, Magyarország–Szlovákia, Magyarország–Románia, Magyarország– Szlovákia–Románia–Ukrajna (az ukrán határszakaszra vonatkozóan), Magyarország–Szerbia és Magyarország–Horvátország – operatív program között oszlik meg, a lakosságszám figyelembevételével. A transznacionális programokra 32 millió euró áll rendelkezésre – ez némileg növekedhet a végrehajtási rendelettel kapcsolatos európai parlamenti állásfoglalást követően. Mivel Magyarország teljes területével szerepel a közép- és a délkelet-európai transznacionális programban, ezért a forrás várhatóan fele-fele arányban oszlik meg a két térség között. További újdonság, hogy interregionális együttműködésre egy 200 millió eurós programot állapítottak meg a 25 tagra, s nincs országokra lebontva a keret: fenntartható fejlődést és versenyképességet szolgáló projektekkel bármely tagállam intézményei pályázhatnak a következő hét évben.

A területi együttműködés alkalmas keretet kínál a páneurópai projektek megfelelő előkészítéséhez, így többek között a közlekedési folyosók kialakításához, a Duna- és a Tisza-program megvalósításához is.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.