Megváltozott a világ: "Teljesen véletlenül jöttem rá, hogy a világ lapos"

Teljesen véletlenül jöttem rá, hogy a világ lapos – fejtette ki a Közép-európai Egyetemen (CEU) szombaton tartott előadásában Thomas L. Friedman, a világ egyik legismertebb publicistája, a The New York Times kolumnistája. 2004 februárjában az indiai Bangaloréban, a globális kiszervezésipar egyik központjában készített interjúkat a call-centerekről, vagyis a telefonos ügyfélszolgálatokról. Rengeteg világcég helyezte ugyanis ki telefonos ügyfélszolgálati központját Indiába, elsősorban Bangaloréba.
„Azt próbáltam kideríteni, milyen lehet azoknak az élete, akik egész napjukat azzal töltik, hogy megpróbálják eltüntetni indiai akcentusukat, megpróbálják utánozni az amerikai kiejtést. De kiderült, hogy ez egy sokkal nagyobb téma. Kéthetes bangalorei utam során egy üzletember felajánlotta, hogy Indiában elkészíti az adóbevallásomat. Majd kiderült, könnyen lehet, hogy már most is az ő vállalata végzi ezt, mert a chicagói könyvelőcégem az egyszerűbb munkafázisokat kiszervezi Bangaloréba. Aztán kiderült, hogy sok amerikai kórházban a radiológusok a CT-képek elemzését és a diagnózisalkotást helyezik ki Indiába, illetve a Reuters hírügynökség a tőzsdecégek gyorsjelentéseinek elemzését Indiában végezteti el. Egy Brickwork nevű bangalorei cég közepes méretű amerikai vállalatok vezetőinek 12 óra leforgása alatt (amíg azok alszanak) elkészíti a másnapi előadásuk prezentációját PowerPointban, és reggelre elküldi az elektronikus postafiókjukba. Rájöttem, hogy a kiszervezés radikálisan átalakítja a mindennapi élet egyre több területét” – mondja Friedman.
De az is kiderült, hogy a kiszervezés csak egy eleme az elmúlt években a globalizáció miatt bekövetkezett forradalmi változásoknak. Az ezredforduló óta a technikai fejlődésnek köszönhetően a cégvezetők számára immár nemcsak a pénzügyi tőke vehető igénybe a világ bármely pontjáról, hanem a szellemi tőke, a szellemi munka is. A pálya el van egyengetve. Aki Indiában vagy Kínában születik, ma már éppúgy bekacsolódhat a globalizált munkafolyamatokba, mint aki Amerikában. „Kilapult a világ, mondta nekem az egyik vezető indiai üzletember. Azonnal elhatároztam, hogy írok erről egy könyvet. És ideje is volt, hogy egy időre kiszálljak a hírlapkészítésből, mielőtt valami nagy butaságot írnék a The New York Timesban” – emlékezett vissza budapesti előadásában a publicista.
A világ ugyanis Friedman szerint néhány év alatt radikálisan átalakult, s elkezdődött a globalizáció harmadik korszaka. Az első a publicista szerint Amerika felfedezésétől kb. 1800-ig tartott. Ekkor az országok és a vitorlásokat hajtó szél volt a globalizáció fő hajtóereje, és a nagy világ közepesre zsugorodott. A második korszak 1800-tól 2000-ig tartott. Ekkor az országok szerepét a multinacionális vállalatok, a szél helyét a gőz, majd a vasút és a robbanómotor vette át, és a közepes világ tovább zsugorodott. A harmadik korszak az ezredfordulótól tart, ebben a világ lapos és egészen kicsi lett. És most már az egyének a globalizáció legfőbb hajtóerejei, akik a technológiai fejlődésnek köszönhetően szabadon, a világ bármely pontján bármiben együttműködhetnek egymással, személyes találkozás nélkül – véli a háromszoros Pulitzer-díjas amerikai újságíró.
Friedman szerint tíz fő tényező okozta a világ „kilapulását”. Az első a berlini fal leomlása és a Windows operációs rendszer első igazán tömegesen elterjedt verziójának piacra kerülése, amely időben nagyjából egybeesett (1989. november 9., illetve 1990. május 22.). Ez lehetővé tette, hogy az emberek ablakot nyissanak a világra (hiszen a windows is azt jelenti: ablakok). A második tényező a Netscape, az első, tömegesen elterjedt internetes böngésző 1995-ös piacra lépése. Ez indította el az internet forradalmát, ez okozta a dotcomboom néven ismertté vált jelenséget, vagyis az internetalapú cégek tőzsdei értékének szédületes felfutását. A kilencvenes évek második felében fokozatosan született meg a harmadik nagy kilapító, méghozzá az adatátviteli protokollok rendszere. Ezek minden szoftvert kompatibilissé tettek egymással. Így vált lehetővé, hogy közös, zökkenőmentes globális munkafolyamatok jöhessenek létre, mert az adatátviteli protokollok lehetővé teszik, hogy a világon bárki bárkivel együttműködjön.
A többi hat tényező mind az előzőkre vezethető vissza, az azok által lehetővé tett együttműködés új formája: a nyílt forráskódú számítógépes programok, a feladatok bangalorei típusú kiszervezése (outsourcing), a gyártás kihelyezése (offshoring), az ellátási (disztribúciós) láncok kiépítése a világ legnagyobb kiskereskedelmi hálózata, a Wal-Mart mintájára, a bangalorei kiszervezés ellentéteként létrejött insourcing (vagyis egy bizonyos munkafolyamat cégen belüli, de elkülönülten, kizárólag arra a munkafolyamatra koncentráló részlegnek való átadása – erre még igazán jó magyar szó nincs is, elvégre „beszervezésnek” mégsem fordíthatjuk…), a Google-féle nagy keresőprogramok és a mindezekből kinövő újabb és újabb technikai csodák, amelyeket Friedman szteroidoknak nevez (ilyen például a drót nélküli szélessávú internet-hozzáférés a közlekedési eszközökön vagy az ingyenes számítógépes telefon, a Skype, a podcasting, a Wikipedia stb.).
Ezek együtt néhány év alatt legalább akkora forradalmat jelentenek az emberiség történelmében, mint a könyvnyomtatás feltalálása volt, s éppúgy mindent meg fog változtatni – érvel Friedman. A kérdés csak az, amit mindenkinek fel kell tennie magának, hogy ezek a változások csak megtörténnek vele, vagy ő maga is alakítójuk lesz. Ha a második mellett dönt, akkor a globalizáció nyertesei közé tartozik majd.