Az agráripari lobbisták felfigyeltek az NVT-re
– Az NVT-s támogatások felhasználását számos vita kísérte az elmúlt két évben. Ön szerint melyek voltak a legfontosabb tapasztalatok?
– Ma már egyértelműnek tűnik, hogy átrendeződött a vidékfejlesztési támogatások iránti érdeklődés. A nagyüzemi agráripari lobbi felfigyelt arra, hogy az EU-pénzekhez e csatornán lehet leginkább hozzájutni a jövőben. Brüsszel ugyanis fokozatosan leépíti az úgynevezett első támogatási pillérhez tartozó, termeléshez kötött forrásokat, és azokat a vidékfejlesztést ösztönző második pillérbe csoportosítja át. Ez utóbbiból azok juthatnak kifizetésekhez, akik olyan gazdálkodási rendszereket alkalmaznak, amelyekkel jó minőségű termékeket állítanak elő, illetve kedvező környezeti és regionális társadalmi-foglalkoztatási hatást fejtenek ki. A jelentős tőkeérdekeltségű, alapvetően nagyüzemi termeléssel (úgynevezett GOFR-növényekkel) foglalkozó agrárcsoportok most e támogatásokat célozzák meg, miközben a sokkal inkább rászoruló kis és közepes családi gazdaságok az uniós pénzek nagy részétől elesnek.
– Az elmúlt két évben az egyik legjelentősebb vidékfejlesztési intézkedés az agrár-környezetgazdálkodás támogatása volt. Hogyan sikerült beilleszteni az NVT-be az uniós csatlakozás előtt beindított Nemzeti agrár-környezetvédelmi programot (NAKP)?
– Már korábban feszültséget okozott, hogy az NAKP is jelentős késéssel, 2000 helyett csak 2002-ben kezdődött meg. Bár az NVT e nemzeti előcsatlakozási programot lényegében átvette, az FVM az első pályázatokat megkésve, 2004 őszén írta ki. A gazdálkodók ezt követően valósággal megrohamozták a minisztériumot: több mint 32 ezer pályázat érkezett be. Emiatt a tárca nem tudta tartani a kilencvennapos határidőt, és a beadványokat még 2005 februárjára sem bírálta el.
– A késlekedés hozzájárult ahhoz, hogy a környezetgazdálkodási kérdések a tavaly év elején kirobbant agrárdemonstrációk egyik fő témájává váltak. Ön szerint a tüntetésekkel mit sikerült elérni?
– Már az előrelépésnek számított, hogy a pályázatok elbírálása felgyorsult. Végül is 24 ezer gazdálkodó írhatott alá ötéves támogatási szerződést mintegy 1,5 millió hektárnyi területre. Ugyanakkor az FVM egyszerre túlságosan sok forrást kötött le, így azóta nem hirdethet új pályázatokat. Ez annak volt „köszönhető”, hogy felfüggesztette az úgynevezett százpontos bírálati rendszer alkalmazását. Így ugyan a jelentkezők többségének pályázatát befogadhatta, egyúttal viszont olyanokat is támogatási lehetőséghez juttatott, akik eredetileg nem igazán szerepeltek a célcsoportok között.
– A kormány az utóbbi időszakban többször is Brüsszel jóváhagyását kérte ahhoz, hogy pénzt vonhasson el az NVT-től, mivel a más célokat szolgáló nemzeti támogatásokra nem volt elegendő forrás a hazai agrárbüdzsében. A keretek megkurtítása mennyire okozott nehézséget a programok végrehajtásában?
– Az agrár-környezetgazdálkodási túlvállalással az FVM évi 43 milliárd forintot több évre eleve lekötött. Ennek az lett a következménye, hogy a 2005–2006-os teljes NVT-s támogatási igény 86 milliárd forintra nőtt, miközben a felhasználható forrás csak 71 milliárd forint volt. E helyzetet súlyosbította, hogy a kormány még 2004-ben 14 milliárdos átcsoportosítási szándékot jelentett be Brüsszelben, ebből 8 milliárd éppen az egyébként is túlterhelt agrár-környezetgazdálkodási keretet csökkentette volna. A tavaly kirobbant demonstrációkkal azt sikerült elérni, hogy a teljes elvonás 10 milliárdra, az ezen belüli környezetgazdálkodási lefaragás pedig 2 milliárdra apadt. Az NVT-s pénzügyi feszültségek persze ettől még megmaradtak, főként úgy, hogy a kormány a 2005–2006-os keretből újabb 27 milliárd forint átcsoportosítását kezdeményezte a már említett gabonás nagyüzemi érdekkör direkt támogatására. Bár a 2005-ös pénzelvonási igényt a közelmúltban visszavonta, a 2006-ost – más hazai agrár-költségvetési nehézségekre hivatkozva – továbbra is fenntartotta.
– A szűkülő pénzügyi keretek között milyen mozgástér nyílhat 2006-ban?
– Ha a 27 milliárdos elvonás nem következik be, néhány pályázati jogcím újbóli meghirdetésére lehetőség nyílhat még 2006-ban. További gond azonban, hogy a mai feltételek számos termelőnek nem teszik lehetővé a részvételt az NVT-ben. Sőt úgy tűnik, mintha egyes intézkedésektől szándékosan távol tartanák őket. Ilyen korlátot jelentenek az úgynevezett életképességi határok, amelyeket az agrártárca – például a beruházási támogatásoknál – úgy állapította meg, hogy az NVT-s pénzekhez csupán a regisztrált gazdák felső egyharmada, vagyis a nagyobb ágazati szereplők férhetnek hozzá.
– Az Európai Unió új rendszerben, az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból (EMVA) nyújt majd támogatásokat a 2007–2013 közötti költségvetési ciklusban. Ön szerint milyen prioritásokat kellene tartalmaznia a most készülő magyar vidékfejlesztési stratégiának?
– Alapvetően a vidék gazdasági-társadalmi felzárkóztatására, a kis és közepes családi gazdaságok megerősítésére és összefogásuk, szövetkezésük ösztönzésére kellene koncentrálni a tőkés társaságok további megerősítése helyett. Így lehetne elérni, hogy a vidék ne néptelenedjen el, és ne lépjenek fel újabb társadalmi-szociális feszültségek. Ezzel szemben a kormány az eddigi tervekben olyan prioritásokat állapított meg, amelyekkel a nagy tőkeérdekeltségű csoportoknak kívánja juttatni a jövőbeni vidékfejlesztési támogatások zömét is. Az NVT-hez kapcsolódó komplex programok között találhatók olyan elképzelések, amelyek a tömegtermelést és a genomikai-biotechnológiai központok létrehozását részesítenék előnyben. Ebből is látszik, hogy a stratégia elsősorban a nagy kapacitáscentrumok és fejlesztési központok kialakítására koncentrál, szemben például a vidéki életminőség elvárható javításával. A kis- és közepes gazdaságok tulajdonosainak pedig azt üzeni, hogy hagyják abba a termelést, olvadjanak be a nagygazdaságokba, vagy menjenek el lakóhelyükről, ha tevékenységüket nem éri meg fenntartani.
