BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Még nem ugrott az infláció

A várakozásokkal és az előző havi adattal egybeesve 2,8 százalékos inflációt jelzett júniusra a Központi Statisztikai Hivatal. A változatlan szám mögött a korábbinál némiképp eltérő szerkezet húzódik meg. Eddig az év során az idényáras élelmiszerek drágulása okozott rendre meglepetést, most ez a termékkör a hónapnak megfelelően viselkedett. Sőt, a hét nagy főcsoport közül tulajdonképpen hatban úgy alakultak az árak, hogy az árindex csökkenését okozhatták volna. Még az árfolyamérzékeny tartós fogyasztási cikkeknél is jelentős defláció volt, dacára a kurzus kezdődő gyengélkedésének. Az infláció mégsem csökkent, mert az eddig kellemes meglepetést produkáló szolgáltatások körében gyorsabb tempóra kapcsolt az áremelkedés.

Mivel a növekedés jó része a stabilabb ármozgású – így az inflációs tendenciákat jobban mutató – termékeknél következett be, a maginflációs mutató emelkedett: 1,3 százalékos értéke alacsonynak mondható, de november óta mégis a legmagasabb. Az alacsony számért elsősorban az év eleji áfacsökkentés felel.

A júniusi adatok továbbra sem nyújtanak eligazodást abban, hogy az alap inflációs pálya pontosan milyen. Sok az ideiglenes, illetve a bizonytalan tényező, ezért nem világos, hogy az árindex tavasz óta bekövetkező kisebb emelkedése mennyiben tekinthető tartós jelenségnek. Igaz, nagyon már nem kell törniük a fejüket a kutatóknak, hiszen az egy százalékpontos dilemmákat hamarosan jóval nagyobbak váltják fel. Már júliusban 3 százalék fölé ugorhat az árindex – mondja Duronelly Péter, a Budapest Alapkezelő befektetési vezetője, aki úgy látja, a több lépcsőben emelkedő üzemanyagárból még semmi nem jelent meg a júniusi inflációs adatban. Augusztusban aztán jöhet az igazán nagy ugrás: ha a KSH már a nyár utolsó hónapjában elszámolja a gáz- és áramdíjemelést, 4,5 százalék fölé ugorhat az index, és a közgazdász számítása szerint év végéig (többek között az áfaemelés hatására) megközelíti a 6 százalékot. MI

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.