Konvergenciavélemény

Konvergenciaprogram. Nem túlzás azt állítani, hogy az utóbbi hetekben idehaza szinte minden a konvergenciaprogram körül zajlott. A módosított dokumentumot végül a kormány a rendelkezésére álló határidőig, szeptember 1-jéig elküldte az

Európai Bizottságnak, ám azt megelőzően az anyagról a miniszterelnök kérésének eleget téve több gazdasági szereplő véleményt alkotott. Az alábbiakban a Magyar Nemzeti Banknak a honlapján augusztus 31-én megjelent álláspontjának azon részeit ismertetjük, ahol a jegybank szakmai-kritika észrevételeket tett.

A program az államháztartási hiány csökkentésénél alapvetően a bevételi oldalra koncentrál – szögezi le a jegybank. Kifejti: a program szerint a GDP-arányos hiány mérséklődése 2009-ig 80 százalékban a kiadások csökkentésén és csak 20 százalékban a bevételek növelésén alapul. Ez önmagában igaz állítás, azonban nem szabad megfeledkezni arról, hogy intézkedések nélkül mind a bevételek (főként az ötéves adócsökkentési program következtében), mind a kiadások trendszerűen zsugorodtak volna. Ez azt jelenti, hogy a kiadások már eredeti pályájuk mentén is hozzájárultak volna a hiány mérséklődéséhez, míg a bevételek esetében már ahhoz is jelentős intézkedésekre volt szükség, hogy a GDP-arányosan változatlan szintet tartani tudják. Az intézkedések tényleges szerkezetét vizsgálva a helyzet éppen fordított, a kiigazítást inkább a bevételi oldali intézkedések és kevésbé a kiadási oldal csökkenése dominálja.

Nemzetközi tapasztalatok szerint az ilyen típusú költségvetési konszolidációnak számos negatív hatása van. Mindenekelőtt – más alternatívával összehasonlítva – túl nagy mértékben fogja vissza a gazdasági növekedést, azaz szükségtelen bővülési áldozatokhoz vezet. Kérdéses a konszolidáció eredményeinek hoszszú távú fenntarthatósága is. További intézkedések nélkül 2008 után az MNB nem tartja lehetségesnek az államháztartási hiány csökkentését, illetve a ciklikusan kiegyensúlyozott államháztartási pozíció elérését. A kiadási oldal alapvető strukturális változtatása nélkül a költségvetési centralizáció magas szinten állandósul, ami egyre fokozódó versenyképességi problémákhoz vezet, azaz végső soron konzerválja az alacsony növekedés ütemét. A kiadási oldalt érintő strukturális reformok mind szakmailag, mind társadalmilag teljes mértékben előkészítetlenek. Így tulajdonképpen az államháztartás hosszú távon kiegyensúlyozott pozíciója ma megalapozatlan. Ebben a helyzetben érthető, hogy a kormány nem vállal konkrét határidőt az euró bevezetésére, de azzal a kockázattal számolni kell, hogy megszűnik a céldátum – mégoly gyenge – horgony szerepe is. Ez további tőkepiaci volatilitáshoz vezethet a jövőben – figyelmeztet a jegybank.

A makrogazdasági folyamatok bemutatása alapvetően megegyezik az MNB számításaival, lényeges eltérés mutatkozik azonban az inflációs előrejelzés terén. A konvergenciaprogram inflációs prognózisa (2007-re átlagosan 6,2 százalékos pénzromlás szerepel a dokumentumban) az előző változathoz viszonyított emelkedés után is alulbecsüli az intézkedések várható inflációs hatását. (Igaz, az előrejelzések közötti különbség részben az eltérő módszertan következménye.)

Nem egyértelmű az alappályában a lakossági reáljövedelmekről alkotott prognózis sem. A vonatkozó alfejezet táblázata szerint az egy főre jutó reáljövedelem 2007-ben 1,7 százalékkal mérséklődhet. Mindez úgy, hogy az egy keresőre jutó reálbérek 2007-ben még a szöveg szerint is mintegy négy százalékkal csökkenhetnek, a pénzbeni transzferek reálnövekedése várhatóan negatív, míg a szektor egyéb jövedelmeit pedig a bejelentett fiskális intézkedések (egyebek mellett az eva kulcsának emelése, a kamat- és árfolyamnyereség-adó bevezetése, az adókedvezmények szigorítása) hatásai mérséklik. Ilyen értelemben a már említett 2007-es 1,7 százalékos reáljövedelem-csökkenés túlzottan optimistának tűnik. Az anyagban ismertetett alternatív forgatókönyvek kapcsán koncepcionális és számszaki értelemben egyaránt problémákra hívja fel a figyelmet a jegybank. Koncepcionálisan gondot jelent, hogy a felvázolt szcenáriókban alkalmazott alternatív alapfeltevések az egyes szektorok viselkedési mechanizmusait illetően elnagyoltak – ráadásul az állami szektor alternatív viselkedése említésre sem került – és csak néhány magyarázó változóra mutat be alternatív pályákat. Ami pedig a számszaki jellegű észrevételt illeti: a külső egyensúlyról értekező 2. 8. alfejezet táblázatában a finanszírozási szerkezet bemutatásához érdemes lenne (lett volna) külön megjeleníteni a fizetési mérleg „tévedések és kihagyások” (NEO) sorát is. Ugyanis ennek hatása a finanszírozási igényre jelentős lehet: 2005-ben a külső finanszírozási igény 6,6 százalékot tett ki, a ténylegesen finanszírozott hiány azonban a GDP 2,3 százalékával (NEO) volt magasabb, ami magasabb adóssággeneráló forrásbevonással valósult meg.

A dokumentumban felvázolt költségvetési pálya számai megközelítőleg megegyeznek az MNB által előre jelzettel. A korábbi változathoz képest belekerültek a programba a kabinet középtávú fiskális céljai. Emellett azonban meg kell jegyezni, hogy a költségvetési hiányra vonatkozó értékek nyilván nem előrejelzések, hanem mindössze a követelményszintű pálya elemei – hangsúlyozza a jegybank.

A programban középtávú célként az államháztartás 0,5–1 százalékos hiányát jelölték meg (a középtávú cél kijelölése mindenféleképpen pozitív változás), azonban ezt a célértéket számításokkal nem támasztották alá, nem világos, miért éppen ez az érték biztosítja az államadósság túlzott növekedésének megállítását. Ezen túlmenően azt sem fejtették ki az anyagban, hogy a középtávú cél elérése milyen viszonyban van a tervezett strukturális reformokkal. Emellett aggályos, hogy az anyag szerint a cél elérése várhatóan a programidőszak horizontján túl valósul majd meg, de az odavezető útról és a szükséges eszközökről nem esik szó.

Pozitív változásként értékelendő az előző munkaanyaghoz képest, hogy a strukturális reformok elindítására vonatkozó intézkedések egy része szerkesztett formában és a törvényalkotási ütemezés bemutatásával bekerült az anyagba. A nyugdíjrendszer esetében néhány konkrét, rövid távon megvalósítandó intézkedés bemutatása is olvasható. Mindazonáltal az egyes területeken bemutatott intézkedések közül többet is meglehetősen általánosan fogalmaztak meg, inkább csak elérni kívánt célként, mintsem konkrét intézkedésként értelmezhető. Emellett hiányzik a tervezett strukturális intézkedések várható hatásának számszerűsítése, hiányra és adósságra gyakorolt hatásának elemzése. Ezek hiányában a program alapján nem világos, hogy a tervezett reformok hogyan és milyen mértékben járulnak majd hozzá a hosszú távú fiskális fenntarthatóság eléréséhez és megtartásához.

Az alternatív forgatókönyvek bemutatása továbbra sem elégíti ki teljes körűen a kockázatértékelés követelményeit. A négy különböző szcenárió (növekedésre és inflációra tett különböző feltételezések) ugyan bemutatja az adott forgatókönyvek esetén adódó hiányt, de nem foglalkozik például az adósság várható alakulásával. Ez azért is fontos lenne, mivel a GDP változása az adósságrátára sokkal nagyobb hatással van, mint a hiány nagyságára. Emellett az alternatív forgatókönyvek csak az alapfeltételezéstől eltérő makropálya hatásait mutatják be (azt sem teljes körűen), miközben nem foglalkoznak a tervezett intézkedésekhez kapcsolódó megvalósítási kockázatokkal. Egyrészt kimaradt a jogi problémák miatt kockázatos tételek kérdése (alkotmánybírósági döntésre várnak egyes adótörvények, illetve az Európai Bíróság előtt van az iparűzési adó ügye), másrészt nem fejtették ki, hogyan reagálna a kormányzat a tervezettnél magasabb hiányszintre, amennyiben egyes intézkedések tényleges hatása elmaradna a várttól. VG

Például a költségvetési zárolások esetében a tervek között sem szerepel, hogy az idei zárolt összeg háromszorosát kívánná a költségvetés megtakarítani.

A MÁV esetében a program alapján nem beszélhetünk teljes körű strukturális reformról, csak a költségvetési támogatás növeléséről és egyszeri tőkejuttatásról.

A jegybank véleménye szerint ez nem biztosítja az adósság további emelkedésének megállítását, illetve csak a költségvetési hozzájárulás növekedése mellett, azonban ez hosszú távon nem lehet megnyugtató megoldás.

Például a költségvetési zárolások esetében a tervek között sem szerepel, hogy az idei zárolt összeg háromszorosát kívánná a költségvetés megtakarítani.

A MÁV esetében a program alapján nem beszélhetünk teljes körű strukturális reformról, csak a költségvetési támogatás növeléséről és egyszeri tőkejuttatásról.

A jegybank véleménye szerint ez nem biztosítja az adósság további emelkedésének megállítását, illetve csak a költségvetési hozzájárulás növekedése mellett, azonban ez hosszú távon nem lehet megnyugtató megoldás.-->