BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

ÁSZ: Rettenetes a 2007-es büdzsé - Áttekinthetetlen, hiányos, pontatlan

Az Állami Számvevőszék a jövő évi költségvetési törvényjavaslatból hiányolja a reformok, tervezett intézkedések számszerűsített hatásainak bemutatását.

Az ÁSZ a 2007-es büdzséről közzétett megállapításaiban kritikával illeti, hogy véleménye szerint nem jelennek meg áttekinthetően összefoglalva a többéves elkötelezettségek hatásai sem, ráadásul jelenlegi formájában a dokumentumot nehezen áttekinthetőnek tartják.

Az állami költségvetés előirányzatait elemezve az ÁSZ megállapítja, hogy nem történt meg a közszféra intézményrendszerének szűkítése, így a kiadások összességében nem csökkentek. Példaként említik, hogy az idei létszámleépítések ellenére a központi költségvetési szervek tervezett kiadási előirányzata a 2006. évhez viszonyítva jövőre 0,8 százalékkal emelkedik, 1.830 milliárd forintra. Ez a számvevők szerint jól mutatja, hogy a szervezeti keretek további ésszerű szűkítése nélkül érdemi megtakarítás nem érhető el. Ezért azt javasolják a kormánynak: gondoskodjon arról, hogy a szervezeti átalakításokról hozott kormányhatározatok az előírt tartalommal és határidőben valósuljanak meg.

A költségvetés egyensúlyát meghatározó egyes adóbevételek teljesülése, illetve a kiadási oldalon az Egészségbiztosítási Alap két kasszája, valamint a Munkaerőpiaci Alap tervezett pénzügyi lehetősége az ÁSZ szerint kockázatokat hordoz, amelyek kisimítására" a több mint 200 milliárd forintos tartalék biztosíthatja a fedezetet - áll a jelentésben. Hangsúlyozzák, hogy nem ítélhették meg azokat a kockázatokat, amelyek az Alkotmánybíróság későbbi döntésével függenek össze. Ide sorolták a társasági adó részét képező elvárt adót, illetve a hitelintézeti járadékot.

A központi költségvetés 2007. évi adóbevételi előirányzatai várható teljesülésének valószínűsége – az áfa, az szja és a regisztrációs adó tekintetében – az előző évekénél ugyan jobban megalapozott, de még mindig kockázatokat hordoz magában. Az ÁSZ szerint a várható eltérés ezeknél az adónemeknél plusz-mínusz 2 százalék körüli lehet.

Az áfa előirányzat teljesülésében bizonytalanságot okoz a reálkeresetek várható 4,2 százalékos csökkenése, illetve az is, hogy az adómérték-növeléssel jellemzően együtt járó fogyasztói áremelkedés vásárlási kedvet visszatartó hatása nem tükröződik a tervszámokban.

Az szja államháztartási szintű bevétele és ezzel együtt a központi költségvetési előirányzat számítása során alapul vett bér- és keresetnövekedés 30 százaléka a közszféra jövedelmi viszonyainak függvénye - emlékeztetnek. Hozzáteszik, hogy a konvergenciaprogramban megfogalmazottak szerint csökken a foglalkoztatottak száma, másrészt a következő két évben a 2006. évi bértömeg változatlan összegben kerül kifizetésre.

A regisztrációs adó 78,4 milliárd forintos összegű előirányzatának teljesülését az ÁSZ a szerinte alá nem támasztott, indokolatlanul magas bázis miatt tartja bizonytalannak.

Megjegyzik, hogy a költségvetés és a konvergenciaprogram alapját jelentő adóváltozások nem mutatnak az adórendszer évek óta ismert problémáinak megoldása és a korszerűsítés irányába. A jelenleg is bonyolult és hatásaiban áttekinthetetlen rendszer további négy adónemmel bővült, növelve egyúttal az elvonási csatornák számát és az adminisztrációs terheket - áll a jelentésben.

Emlékeztetnek rá, hogy az adóváltozások évközi bevezetése a jogbiztonságot gyengíti, és ezáltal a gazdálkodás működési feltételei kiszámíthatóságát csökkenti, ráadásul az adó és járulék terhek növekedésének hatásaként reális veszélynek tartják a szürkegazdaság további terjedését.

A központi költségvetés közvetlen kiadásai többségénél, továbbá egyes kiemelt jelentőségű (lakás-, család-) támogatásoknál a kiadások előirányzat-módosítási kötelezettség nélkül teljesíthetők. Kedvezőnek nevezik, hogy az ideihez képest nem nőtt az előirányzat módosítási kötelezettség nélkül túlteljesíthető előirányzatok aránya, és az is, hogy ezek a kiadási előirányzatok óvatos tervezésére utalnak, így valószínűsíthetően reálisak, betarthatók.

A lakástámogatásoknál kedvezőnek nevezi az ÁSZ, hogy a korábbi évekhez képest 2006-ban jelentősen, 50 százalék felettiről 4 százalékra csökken várhatóan a teljesítés eltérése az előirányzattól. A lakástámogatások 2007. évi előirányzatát megalapozottnak ítélik. Szükségesnek tartják azonban jelezni, hogy a tartós egyensúly fenntartása megköveteli a több évre előre mutató, egységes elveken alapuló lakáspolitikai koncepció újragondolását.

Az uniós források és a támogatások igénybevételét biztosító hazai társfinanszírozások fedezete a költségvetési törvényjavaslatban biztosított - állapítják meg a számvevők.

Kifogásolhatónak nevezi a dokumentum, hogy az ÁSZ elmúlt két évben tett javaslatait ismételten figyelmen kívül hagyva nem tervezték külön soron a mezőgazdasági termelők kiegészítő támogatását (Top up) a költségvetésben, ennek következtében a 2007. évben sem biztosított a támogatások folyósításának és elszámolásának átláthatósága.

A kiadási oldalon a gyógyító-megelőző egészségügyi ellátás, a gyógyszertámogatási, valamint a gyógyászati segédeszköz előirányzat betartását tartják kockázatosnak.

Az Országgyűlésnek azt javasolják a számvevők, hogy korlátozza, ahol lehet tiltsa meg azoknak a gazdasági társaságoknak a hitel- és kölcsönfelvételét, illetve kötvénykibocsátását, amelyek az EU statisztikai módszertana szerint a kormányzati szektor részét képezik. Azt is kezdeményezik, hogy a kormány készítsen a közpénzügyeket átfogóan szabályozó törvényjavaslatot, és ezzel együtt részletesen szabályozza a költségvetés összeállításának rendjét, tartalmát. (MTI Eco)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.